Nem szerelmes belém a barátom, akkor miért van velem?

És? Hát nem ez kelt benned vonzalmat?! Gondolj bele....ha egész nap 5 percenként azt hajtogatná, hogy mennyire szeret meg imád akkor érdekes lenne??? Jóhogy nem, a lányok legtöbje ezért szakít a pasijukkal mert nem FÉRFIAK. Jah és sztem első hónapban nem is kell annyira mondani, hogy "szeretlek"! Mivel még nem ismeritek annyira egymást. Hidd el a párod tudja mit csinál és meglátot, hogy ez egy hosszú kapcsolat lessz :)

Szerintem nem feltétlenül baj, ha nem az a romantikus típus. Én barátom is ilyen (volt). Igazából szerintem csak azért nem becézget, mert nincs ötlete, hogy mit is mondjon neked. Meg ezek a srácok szerintem azt akarják megmutatni, hogy ők nem lesznek papucs csávók. Legalábbis én barátom ezt mondja, persze aztán elmagyarázom neki, hogy egy kis figyelmesség és kedvesség nem számít papucs dolognak. Meg az én barátom is csak a 2-3 hónapban kezdett el becézgetni. Addig nem nagyon. Szerintem még csak hozzá kell szoknia, hogy valaki van mellette és figyel rá.: ) nyugi.. nem lesz itt baj:) 18/L

Én mindenkinek azt mondom (és az utolsó válaszolónak is), hogyha az egyik félben komolyan felmerül, hogy egyáltalán szerelmes-e belé a másik, akkor szinte 100%, hogy nem az. Az ember ösztönösen érzi, hogy viszontszeretik-e ugyanúgy, szóval ha kételyek vannak, akkor ott valami nem kerek. Többszörösen tapasztaltam ezt és a legutóbbi esetben nagyon csúnyán ráfáztam. Ott az volt, hogy nálam szerelem volt első látásra, soha nem hittem, hogy lehet egyáltalán így érezni valaki iránt és pár hét múlva szöget ütött a fejembe, hogy a barátom is azt érzi-e, mert valami azt SÚGTA, hogy nem. Eltelt pár hónap és közben reménykedtem, hogyha nála nem is volt ilyen villámcsapás szerű a dolog, most már biztos ő is szerelmes. Nagyon féltem ezt megkérdezni, mert minden jel arra utalt, hogy kedves, figyelmes, aranyos velem, sokat dícsért..stb, de nem láttam soha a rajongást és a csodálatot a szemében és a mozdulataiban, szavaiban. Nem is szavak kellettek, mert én se mondtam (vagyis mertem) mondani, hogy szeretlek, de tuti, hogy 1000 km-ről lerítt rólam, hogy olyan szerelmes vagyok mint az ágyú. Ezt akkor többen meg is jegyezték mellesleg a környezetemben, hogy egészen más vagyok... A lényeg, hogy meg szerettem volna ezt kérdezni, de nagyon féltem a választól. Aztán megkérdeztem: a válasza lesújtott. Amire számítottam legbelül: nagyon szeret, rég érezte ilyen jól magát valakivel, de NEM szerelmes. Akkor időt hagytam neki, hogy majd idővel... Ezek után szépen homokba dugtam a fejem 2 évre és bíztam benne, hogy ha legalábbis az első pár hónapban nem volt az, de mostanra már biztos.Én boldogan terveztem a közös jövőt (ebben ő is partner volt látszólag) de egy idő után az tűnt fel, hogy egyre jobban távolodik tőlem, kezd elhidegülni az ágyban is. Visszajött a régi balsejtelmem, hogy hát ezek szerint azóta se szeretett belém. Mindegy, röviden annyi, hogy egyre feszültebbek lettünk, ő (mint aztán elmondta nekem) amiatt, hogy egyre jobban feszélyezte így a helyzet, hogy ő soha nem volt belém szerelmes, én meg amiatt, mert egyre nyilvánvalóbbá vált ez számomra. Ezek után közös megegyezéssel szakítottunk, de soha nem kerültem annyira padlóra, borzalmas hónapjaim jöttek. Az eset tanulsága a következő: ha egy picit is felmerült a kétely, hogy viszontszeretnek-e, arra kerek-perec rá kell kérdezni a másiknál és ha nem a válasz még több hónap eltelte után is, azon a ponton búcsút kell venni. A másik tanulság: olyan nincs, hogy "majd" meg "idővel" jön a szerelem. Idővel a szimpátia és a szeretet alakul és erősödik, a szerelem adott. Azt az ember az első találkozásnál érzi, hogy megfogja-e az illető annyira, hogy fellobbanjon a szerelem. Ha ez az érzés nem jön, akkor később sem fog, ez egészen biztos.