Hogy lehetne eldönteni egy ilyen esetben, hogy mi a helyes döntés? (Elég részletesen kifejtettem)

Olyan másfél évvel ezelőtt beleszerettem egy lányba. Nagyon megfogott az egyénisége, szinte az egész lénye, számomra mindennél fontosabb volt. Az idő múlásával nagyon közel kerültönk egymáshoz, persze ebben közrejátszott az ahogy én éreztem. Gyakran gondoltam arra, hogy elkéne neki mondjam a dolgot, de valahogy azt éreztem, hogy nem tudna szeretni engem. Fél év után megembereltem magam, és elmondtam neki. Nagyon sokkolta a dolog, annyit mondott rá, hogy ő mindíg csak egy jó barátként nézett rám, és nem tudja mit tegyen. Másnap amikor beszéltünk olyan volt mintha semmit nem mondtam volna neki. Mosolygott és beszélgettünk, fagyiztunk ilyenek. Napi 3-4 órát minimum beszélgettünk. Ez pont a nyári szünet első hetében volt szóval találkozni is volt időnk. De éreztem, hogy a csak barátnak tart még mindíg és ez akkor nagyon kihatott rám. Az idő múlásával ismét jöttek elő a depresszióm, Próbáltam a tudtára adni, hogy mindennél fontosabb volt nekem, és próbáltam elérni hogy meglássa bennem azt amit én benne. Akkoriban nagyon nem akart sikerülni. A nyári szünet végére viszont minden megváltozott. Kezdett eltávolodni tőlem, nem beszélgetett velem, nem találkozott velem, és nem beszélgettünk olyan jókat mint régen. Még mindíg próbáltam harcolni érte, vele, egy barátnőjével aki nekem is barátom volt és én elmentem egyszer koirzni télen. Egy szót se szólt hozzá ha odamentem hozzá ő elment onnan. Rá 1 hétre megtette a legdurvább lépést. Rámírt este msnen azt mondta úgy lesz nekem a legjobb ha ő eltűnik az életemből. Teltiltott minden interneten eléhető dologról (msn, facebbok stb) került engem, nem vette fel a telefont, smsre nem válaszólt. Ott éltem át a legnagyobb fájdalmat. Majdnem egy hónap után tudtam túllépni de még ott se teljesen, nagyon nehéz időszak volt. Majd ezután a letiltás után másfél hónappal, megkeresett hogy nagyon fájt neki hogy ezt kelett tennie, de tudok e vele olyan kapcsolatban lenni mint egy barát. Azt mondtam, hogy igen. Magamban nem tudtam eldönteni hogy szeretem-e még. Időközben megismertem egy lányt a vonaton amivel suliba járok, viszonlag közel lakik hozzánk, minden reggel találkozunk a vonaton. Szimpatikus, talán azért mert nagyon hasonló az ízlése mint az enyém. Ugyanolyan dolgok foglalkoztatják, de ezalatt az 1hónap alatt szerintem egyetértettek azzal hogy erősebb kötődés nem igen alakulhat ki. Viszont ő is nagyon kedves, velem sok mindent megoszt stb. Viszont közbe tartom a másik lánnyal a kapcsolatot, újra nagyon jóban lettünk mint barátok. A szüleivel is nagyon jóban vagyok rendszeresen járok át hozzájuk egy-egy pálinkára koccintani, meg a lánnyal találkozni beszélni. A szülei is idővel megtudták hogy szerettem és az annya kifejezettem kedvel engem, mondta hogy ő annak örülne a legjobban ha mi összejönnénk. Amikor nem rég beszélgettem a lánnyal kettesben annyit mondott hogy sajnálja hogy megváltoztam. Rákérdeztem mit sajnál és miért? Elkezdte mondani hogy sajnálja hogy miatta megváltoztam, és azt sajnálja a legjobban hogy nem vette komolyan hogy szeretem, mert utólag tudja és érzi hogy mindennél fontosabb volt nekem és ma nem követte volna ez azokat a dolgokat amivel próbált ellökni, és akkor amikor elmondtam másképp állt volna a dolgokhoz. Nem tudtam erre mit mondani és elkezdődött a gondolat... Ő aki annó minden álmom volt, a legnagyobb vágyam akkor elérhetetlen volt és most miután minden szenvedésen átmentem lehetséges hogy sikerülne? De ott a másik lány aki szimpatikus. Tudom hogy nem alakulhatott ki bennem még szoros kötődés iránta, de nagyon kedvelem. De magamban érzem hogy a másik lányt még mindíg szeretem, méghozzá annyira hogy megtudnék neki bocsátani mindent, és nem tudom hogy olyan közel az akkori álmomhoz, mit tegyek. (Elnézést a kisregényért de hitelesen szerettem volna elmondani)