Lehet attól iszonyatosan szenvedni, hogy nincs senkim?

Persze hogy lehet szenvedni az egyedullettol, hiszen az ember tarsas leny!

Jarj el minel tobb helyre, sportolni, szinhazba, konyvtarba, kirandulni...stb. mindenhova ahova csak tudsz,ahova penzed megengedi. Szerintem sokkal jobb, mint otthon kuksolni a net elott. A netes ismerkedestol ugyis sikitasz csak.

Teljesen megértem az elkeseredésedet, én is voltam hasonló cipőben, nagyjából a te korodban, meg még utána pár évig. Egyetértek az előttem szólóval abban, hogy járj el minél több helyre. Tedd azt, lehetőleg társaságban, amiben örömödet leled. Én is megtettem, ezért aztán nem kerültem olyan mély lelki válságba, mint amilyennek leírod magadat, bár azért rövidebb időszakokban voltak nekem is nagyon elkeseredett napjaim, hónapjaim.

Én viszont nem vetettem el az internetes ismerkedést sem. Időnként elegem volt belőle, akkor nem erőltettem, aztán megint rákattantam. Egy társkereső hirdetésből lett egy jó túrapartnerem, és rajta keresztül egy kisebb baráti társaságom, tehát már ezért is megérte. Aztán az interneten ismertem meg a férjemet, 5 évvel ezelőtt.

De ami nagyon fontos: sok mindenről lemondtam. Korábban én is úgy gondoltam, hogy nem adok le az igényeimből: szeretek túrázni, kerékpározni, síelni, zenélni, kertészkedni, stb. Még sorolhatnám, hogy miket vártam volna el a partneremtől:nagyjából mindazt, amit megkaptam szüleimtől, továbbá azt is, amit nem. Elképzeltem, hogyan szeretnék élni. Aztán 34 évesen rá kellett jönnöm, hogy vagy megpróbálok másképp gondolkodni, bizonyos dolgokat kevésbé fontosnak tartani (persze némelyekről azért semmiképpen nem szabad lemondani), vagy lemondhatok arról, hogy legalább ahhoz közeli életet éljek, amilyet elképzeltem magamnak (férjjel, gyerekekkel). Azt hiszem, túlságosan "akaratos" voltam korábban. Tényleg úgy éreztem, hogy jó, ahogy gondolkodom, hogy jó, ha megtartom az elvárásaimat, mert akkor így az ideális partnert fogom megtalálni. Még anyukámtól sem fogadtam el azt a tanácsot, hogy mondjak le az elvárásaim egy részéről.

Nehéz, mert nincs mihez viszonyítani. De végül mégis megtettem, és így találtam meg életem párját.

Mostmár másképp látom a világot. Sok dolgot nem tud megadni nekem a férjem, amiről korábban úgy gondoltam, hogy anélkül nem tudnék élni (pl. síelés). De más téren meg esetleg olyat kaptam, amire nem is számítottam. Átértékeltem az életemet, és boldog vagyok a párommal.

Nekem talán az segített, hogy nyitottá tettem magamat, és bíztam abban, hogy jó életem lesz vele. Elfogadtam a sorstól azt, amit kaptam, és nem akartam többet. Illetve akartam, voltak céljaim, de ha nem kaptam meg, akkor el tudtam fogadni azt a helyzetet is. Ez nem lemondás, csak átértékelés!

Korábban csodálkoztam, hogy mások mennyivel könnyebben találják meg társukat. Hát rájöttem, hogy ezért. Mert valószínűleg nem ragaszkodtak bizonyos dolgokhoz úgy, mint én. Nyitottabbak voltak. Elfogadóbbak.

Ez nagyon komoly lecke volt az élettől nekem, meg kellett tanulnom.

Egy tanács: minél előbb lépj ki ebből a lefelé menő lelki válságspirálból. Ha rosszul érzed magadat, senki nem áll veled szóba, és ettől még rosszabbul érzed magadat, és egyre nehezebb lesz kilábalni. Lépj! Elsőként - mint már említettük - menj közösségbe. Ha szeretsz sportolni, az a legjobb, mert a mozgás felszabadít "örömhormonokat" is.

Remélem, találsz valami hasznosat abban, amit leírtam. Sok sikert kívánok neked, és ismeretlenül is nagyon drukkolok!

Szia! Hát, én egyelőre (még?) olyan nagyon iszonyatosan nem szenvedek attól, hogy egyedül vagyok, igaz nem is tart régóta. Én 29 vagyok, szintén egyedül élek. A tapasztalatom az, hogy sok férfit elijeszt az, hogy egyedül élek, így kénytelen vagyok mindent megcsinálni magam, mert nincs más aki megcsinálná helyettem. Jó tanácsot nem tudok adni, mert ha tudnám a megoldást nem lennék egyedül. Én is sportolok, de ott nem nagyon lehet ismerkedni, illetve nekem nem sikerült. De majd lesz valahogy. Engem inkább a jövő aggaszt, hogy mi van ha a korosztályombeli pasik mind megnősülnek, csak a selejtek maradnak? Lehet, hogy nekem is az elvárásaimmal van baj, pedig sztem tök normálisak: ne igyon az illető, legyen munkája és szeressen. Ne csajozzon persze :-) de mindezt én is így csinálom, semmi mást nem várok el pasitól, amit én ne tennék meg Érte.

Ne add fel, jön majd a nagy Ő Neked is és nekem is! Csak még nincs itt az ideje. :-)

Kitartás :-)

Az előzőek annyira jól leírták, hogy alig tudok hozzátenni.

Annyit mondanék, hogy ez a követelményrendszered öngyilkos dolog!

Tudom, hogy a mai média hatása, amelyik azt sulykolja, hogy mindenből csak a legtökéletesebbet, mert te megérdemled...

Van ilyen ismerősöm: nem tudom már, hányadik fiúját nyűvi. De amelyik fiú illene hozzá, azt nagyon-nagyon lekicsinyli. Csak a nagy dumás, vagány, vakmerő, gazdag, szép, stb. fiúk jöhetnek szóba. Ő aztán tipikusan az, akit "single"-nek neveznek. És persze neki is van sok jó tulajdonsága, úgyhogy nem teljesen reménytelen ezeknél a fiúknál - néhány körre (pár hónap esetleg).

Szerintem nem is lesz soha igazi párja.

Azért abból sem jön ki mindig jó, ha "lejjebb adod"......

De akkor meg légy büszke magadra, hogy nem alkudsz meg, hanem vársz (remélem azért olyanra vársz, aki létezik is...), és ne tipródj ennyit!!!! Akkor vállald (magad előtt is), hogy igényes vagy, és nem jössz össze az első szembejövővel! Légy büszke arra, hogy Te csak úgy akárkivel nem. Mióta nem voltál pasival? Ne szomorkodj, légy büszke rá, hogy Te eddig bírtad, mert nem vagy gyenge! Légy büszke arra, hogy Te sem magadat, sem a másikat nem degradálod le azzal, hogytárshiány miatt jössz vele össze, és nem azért, mert a személye tetszik.

Ismerem egyébként azt az érzést, amiről írsz.

Próbáld meg valamibe elszublimálni a vágyadat - bulizás, üdvös züllés, tanulás, munkamánia, sport, bármilyen kreatív tevékenység - pl. írás, rajzolás, zenélés, (ja azt csinálod is) esetleg blogírás??? Esetleg mindez egyszerre? :D Ne otthon ülj és gondolkozz, az a legrosszabb! És figyelmeztetlek, csínján az alkohollal, mert elviselhetetlen magasságokba csaphatja a vágyat - és ha nincs a környékeden csak nem megfelelő alany, akkor ezt nem igazán akarod. És ne ess abba a hibába, hogy végül elszakad a cérna, és igent mondasz az első jelentekzőnek. Ha már elkezdted, csináld végig. Meg azért légy nyitott!