Hogy tudnám magam így túltenni a szakításon?

Véget ért a 3éves párkapcsolatom,én akartam így a legutolsó "veszekedés" után,mert úgymond nem volt más választásom,ha saját magamra akartam tekintettel lenni.Ez alatt azt értem,hogy sok igazságtalanság ért,mert olyan emberrel voltam együtt,akinek van egy összeférhetetlen oldala,ami kezelhetetlen(sajnos nem csak velem volt ilyen).De másrészt teljesen egyformák vagyunk és nagyon szerettük egymást,de tovább ezt képtelen vagyok csinálni,higgyétek el,mindent megtettem már,hogy kezeljem ezt a helyzetet,de én is emberből vagyok és egy kapcsolat szerintem nem arról szól,hogy csak az egyik ember áll ki a másik mellett és ha ezt sérelmeztem valaha is,azért is én voltam a hibás.Egyébként az volt a baj vele,hogy el van kényeztetve,mindig is minden rá volt hagyva,megengedheti magnak,hogy a szüleivel is úgy beszéljen ahogy akar,ha olyanja van.Én persze ehhez nem vágtam jó képet,amikor rólam volt szó(mert így normális),de mivel neki ez idegen reakció másik ember részéről még én voltam a hibás...Az anyja is mindig neki ad igazat velem szemben,meg az apjával szemben is(az apja mindent ráhagy,mert inkább békét akar),bezzeg amikor őt éri sérelem a fiától,akkor jogosan ordibál vele viszont,meg amikor beszélgettem vele egy ilyen eset után,akkor érdekes módon igazam volt a fiával kapcsolatban,akkor nagyon tudott helyeselni.Végül is nem lehet tőle többet várni,mivel a férje sem teszi helyre soha,vele is mindig csak ordítozik.A páromra visszatérve mindig magát adja elő áldozatként,holott ő generálja a feszültséget köztünk.Ezt csak azért írtam le,mert jól esett kiadni magamból.

Szóval teljesen normális lenne,hogy hagyjam a fenébe,de nem tudom magam túltenni úgymond a normális oldalán,ami szeretett engem és a lelki társam volt.De másrészt meg szörnyen idegesít az a sok igazságtalanság amit tőle és az anyjától kaptam,holott szerintem mind a kettő a lelke mélyén tudja,hogy nincs igaza.Nekem nagyon nehéz az életem,de én már el sem várom,hogy tekintettel legyen rám bárki is,én is jogosan követelhetném ezt,de ezek szerint csak egy bábu vagyok érzelmek nélkül akibe ha belerúgnak elvárják,hogy megsimogassa érte az illetőt.Ezt semmi túlzás nélkül írom.Nagyon ideges vagyok,mivel 3év után nagyon nehéz egyedül lenni,úgymond elviselhetetlen,másrészt akaratlanul idegesítem magam az engem ért igazságtalan sérelmeken.Próbálom kikapcsolni az agyam,nem megy.Tanulnom kellene most rengeteget,gondoltam segít,ha előveszem a könyvet és elterelem a figyelmemet,de nem megy.Hiába figyelek arra,amit tanulok,valahol a "háttérben" ott az az összevisszaság,ami bennem dúl.Annyira szörnyű,hülyén hangzik,de mintha darabokban lenne az agyam.Ti mit tettetek ebben a helyzetben?Ha csak ülök magamban,akkor tudatosan bosszantom magam,egyre több minden jut eszembe ami felidegesít,de ha belekezdek valamibe,amitől várnám,hogy elterelje a figyelmemet,ez a feszültség ugyanúgy ottmarad bennem úgymond a "háttérben" mint már említettem.Kérlek Titeket adjatok valami tanácsot,mit tehetnék ellene?Úgy érzem megbolondulok így.Nyugtatót nem merek bevenni mert nagyon alacsony a vérnyomásom még így idegesen is.Gondoltam,most jót tenne egy kis sportolás,de jelenleg nem tehetem az egészségi állapotom miatt.

Előre is köszönöm!

21/L