Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek taktikázzak, hátha bejön, vagy hagyjam?
Exem azt mondta, hogy néha szeret, néha nem, és talán még összejövünk, ha kicsit rendeződik az élete. Ő szakított, mert "túl sok baj volt velem", vagyis az előtte levő párom kavargatott a kapcsolatunkba. Mivel távkapcsolat volt, így inkább kiszállt.
Eddig én kerestem pár héttel ezelőttig. Utána úgy döntöttem, nem futok utána. Múlt héten rámírt, hogy mi újság, és eldumáltunk.
Arra gondoltam, hogy egyszer megemlíteném neki, hogy egy fiú udvarol, de mondjunk nem olyan, aki a közelben van, akkor úgyis úgy lenne vele, hogy háttérben marad.
Szóval hogy mondanám neki, hogy van egy fiú, akivel esetleg összejönne a dolog. Szerintetek mennyi az esélye, hogy esetleg féltékeny lesz, vagy lép valamit?
Nem sokat, pár hetet voltunk együtt, de mindketten úgy gondoltunk, túlságosan egyezünk, és összeillünk. Aztán ő "nem bízom benned, inkább hagyjuk" mondattal kiszállt.
Szerintetek?
Hát, az ilyen emberek szánalmasnak szoktak tűnni, akár férfi, akár nő - mármint az, aki így próbálja magát "értékesebbnek", elérhetetlenebbenk feltünteni. Ezzel valójában csak magadat simogatod, hogy sikerült féltékennyé tenni őt. Miközben te meg szerzel neki minimum egy rossz napot, megbántod, stb. Ha szereted, ne ilyennel taktikázz, ilyet nem teszel vele. Különben is, mi lenne a folytatás? Aztán majd feldobod neki, hogy ha benne van, őt választod a kitalált pasi helyett, mert annyira szeretnéd újrakezdeni?
Engem inkább az fogna meg, ha azt látnám, hogy utánam nem képes új kapcsolatra, mert annyira hiányzom. Tisztességesebb is, és nem vet rossz fényt rád - mert abból, amit csinálni akarsz, az jön le, hogy kavarós vagy, és könnyen elcsábulsz...
Hát, jelenleg ezt csinálom. Sőt, szülinapja alkalmából megleptem azzal is, hogy lementem hozzá ajándékkal, mindennel, és elmondtam, hogy még mindig szeretem. Akkor mondta ezeket, meg hogy alakul a bizalom is kettőnk között.
De akkor mi válhatna be? Türelem? Szóval akkor ne ugráljak, dumáljunk, legyünk barátok, és meglátjuk?
Én megmutatnám, hogy nem üres az életem, jó dolgokat csinálok, mert ezzel egyrészt demonstrálod, milyen lenne veled együtt lenni, szóval felkelthetnéd az érdeklődését az életed iránt. Ilyen jellegű élményekről én beszámolnék neki. A másik, amit tudatnék vele, hogy nincs párkapcsolatom, nincs alakulóban semmi, nem keresel senkit, nem is érdekel senki, csak éled az életed, örülsz annak, amit véghezvihetsz, jól érzed magad a bőrödben. Látszódjon, hogy van önbizalmad, és motivációd a boldog életre, és teszel is érte. Ki az, akinek ez nem vonzó? Egy-egy utalás erejéig lehetne nosztalgia, vagy enyhe kacér megjegyzés, de nem sűrűn, hogy milyen jó is lenne, ha épp akkor ott lenne veled, vagy valaminél ott lett volna veled, ill., hogy elképzelted, milyen képet vágna, milyen megjegyzést fűzne valamilyen sztoridnál, ha ott lett volna. Ez, hogy beleszőjük a másik ember reakcióját a történetünkbe, elég sokszor hatásosan felturbózza a másik embert (egóját), részben mivel ez azt is demonstrálja, hogy figyeltél rá, ismered, és tetszik neked. Azt, hogy nincs románcod senkivel, szerintem nem kell hangsúlyozni, tényleg csak tudatni.
Most ennyi jutott eszembe, remélem nem voltam túl zavaros...
Hm... múltkor elmeséltem neki, hogy lehet nem kapok szoctámot, aztán vmi csoda folytán kiderült, mégis... ő poénból mindig mondogatta, hogy ő egy isten... és amikor megtudtam, hogy kapok, írtam neki, hogy lehet van ebben az istenes dologban valami, és ha ezt ő intézte el, akkor köszönöm :D Erre ő írta, hogy mi lenne velem nélküle... szoktam érdeklődni róla, igyekszem segíteni is, amit így távolból tudok, illetve mesélgetni az életemről, bár arról nem sokat, félek, hogy nem igazán érdekli... De pl tudja, hogy játékot fejlesztünk, és ha sikerül, irány New York.
De akkor jobban be kellene vonnom az életembe? Érdekelheti? Mert amikor leírom nem igazán reagál rájuk :(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!