Nagy pénzkülönbség, működhet?

Olyan jó vele, mert kedves, aranyos lány, csak néha előjönnek ezek a pénz dolgok bennem.

Látom tényleg szereted!

Na figyu!Én azt javaslom neked,hogy mond meg neki ha olyan mozira vagy valami olyan dologra kerül sor,amire nincs pénzed,akkor szépen öszintén elmondod hogy figyu én tanulok még és a szüleim sem gazdagok és vannak dolgok amiket te nem mindig tehetsz meg!Mond el neki öszintén,ne egy csóronak állitsd be magad,csak hogy neked még nem futja minden féle extra dologra mert még tanulsz!Hidd el értékelni fogja az öszinteségedet és ha ezért elhagy,akkor meg nem ér semmit az egész!Öszintánek kell lenned ha meg akarod tartani!

Most még nem számít. Majd később, sajnos.

Hidd el, ha valaki egy adott életszínvonalat már megszokott, nagyon nehéz onnét alább adni. Hogy hogy értem ezt?

Úgy, hogy ideig óráig jó leszel neki, de utána? A közös jövőt hogy képzelnéd el, ha nem lesz olyan állásod főiskola után ami anyagilag kecsegtető?

Nem akarlak lelombozni, de ha komolyra fordulna a dolog, és Te csak a csóris fiúcska leszel, akkor előbb utóbb a szülei megmarnak. Mert ha már Ők elértek "valamit", akkor egy olyan fiút szeretnének a lányuk mellé, aki legalább annyit vagy többet letett az asztalra. És ezzel nem azt mondom, hogy a szülei gonosz emberek lennének.

Tovább megyek. Volt egy barátnőm, akinek a szülei meglehetősen gazdagok voltak. Kaptam onnét hideget meleget, hogy milyen hajléktalan csöves vagyok, csak azért, mert én nem kerestem félmilliót havonta. A lányukkal a lehetőségeimhez képest jól bántam, mindent megadtam amit megtudtam. Aztán idővel a lánytól azt kezdtem hallani, amit a szülei mondtak neki. Hogy milyen jövőnk lesz így együtt, mire jutunk stb. Azt meg kell jegyeznem, hogy egyedül többet keresek, mint a szüleim kerestek a legjobb időszakukban, mégis becsületes embert neveltek belőlem.

Ahogy előttem írták, a lányon múlik. Viszont lássuk be, senki nem fog mosolyogni a parizerhez, ha előtte sonkát evett.

"Nekem nem lenne baj, ha a nőmnek kevesebb pénze lenne, mint nekem. És mindent megtennék, hogy ne érezze ezért rosszul magát."

Kár hogy legtöbb esetben a fordítottját hiába várod

Sajnos azt mondom, hogy nehezen működhet...:(

Mi közepes színvonalon élünk, (volt) barátomék viszont szegények. Rengeteg konfliktus volt emiatt. Nem én voltam az, akinek problémát jelentett ez, hanem a barátom. Én őszintén állítom, hogy nekem elég annyi, hogy egy fiú szeressen, minden eszközzel éreztesse szerelmét (simogatás, mosolygás, puszi, aranyos, kedves szavak, mellettem állás mindenben), ha e megvan, akkor onnantól kezdve nekem teljesen mind1, hogy sonkát vagy parizert eszem.

De a barátomnak ez sajnos nem hozott megkönnyebbülést, ő kellemetlenül érezte magát, úgy érezte, hogy így csorba keletkezik a férfilétén.

A nagy anyagi/társadalmi különbség világnézeti eltéréseket is szül általában. Nálunk legalábbis így volt, és rengeteg veszekedés volt belőle. Úgy érezte, hogy én nem érzem át, és nem értem meg a szegénység problematikáját, én meg egész egyszerűen elfogadhatatlannak, és logikátlannak véltem az ideológiai/politikai elképzeléseit, és más erkölcsi értékrenddel rendelkezem.

Nehéz dolog... Az a lényeg, hogy szeresd, amit csinálsz, tanulj tisztességesen, és akkor nem hiszem, hogy gond lehet. Talán még jó állást is találsz a diplomáddal, és a lánynak is lesz valami munkája, amiben örömét leli, és akkor el is tűnhet a különbség. Ha az elején minden még nehéz is lenne, ha szeretitek egymást, fel tudjátok építeni a saját életeteket, és akkor már mind1 lesz, hogy ki milyen családból származik.

Szia!

Ugyanilyen helyzetben vagyunk, csak itt én vagyok az idősebb (21/L, barátom pedig 18/F). Én gazdag családban élek, barátom egy tanyán, egy kétszobás kis házban, szüleivel és testvéreivel. Nálunk pedig még felesleges szoba is van. Képzelheted a különbséget... 1 éve együtt vagyunk, engem sosem zavart, hogy nem tud nekem venni dolgokat, nem tud meghívni sehova. Inkább ő volt az szerintem, akit eleinte nagyon zavart, mert viccesen mindig beszólogatott. De emellett tisztában van azzal, hogy nem én vagyok gazdag, hanem a szüleim. Mivel én diák vagyok, és a szüleimmel élek, ösztöndíjat pedig nem kapok, mert nem éppen megy jól a suli, munkát pedig másfél év alatt nem találtam, így nekem szó szerint annyi "vagyonom" van, amit megeszek és kiszärok. Magyarán semmi! Zsebpénzt nem kapok, mert nem nagyon van rá szükségem, ha éppen megyek valahova bulizni, kikapcsolódni, biliárdozni, akkor kérek tőlük 1-2 ezret és kész. Ez kb. egy fél évben 2x fordul elő. Majd akkor mondom magamra, hogy gazdag leszek, ha lesz saját munkám, saját lakásom, saját autóm, és még félretett pénzem is marad. Addig nekem semmim sincs. És ezekkel a dolgokkal a barátom is tisztában van, ezért ma már nem zavarja egyáltalán a dolog. Lehet, hogy a te fejedbe is ezt kellene beleverni. Nem hiszem, hogy a barátnőd 18 évesen saját magát tartja el, a saját megkeresett pénzéből, hanem 100%-osan a szüleiből él. Addig pedig ő sem gazdag, csak a szülei. És ugyanúgy, mint nekem, nincsen semmije, ami az övé, csak a szüleié. És ha így szemléljük a dolgokat, akkor akár gazdag családban nő fel valaki, akár szegényben, bármilyen ember kialakulhat belőlünk. Lehet, hogy valóban olyan lesz nagykorára, mint egy puccos kisasszony, aki szóba sem áll olyanokkal, akiket magánál szegényebbnek hisz. De lehet, hogy hiába rak anya meg apa mindent a feneke alá, a gyökeres ellentéte lesz ennek az életnek.

Tudom, érdekes hozzáállás, de érdemes elgondolkozni rajta szerintem.