Egy hét múlva leszek harminc éves és bepánikoltam. Mit tanácsoltok?

Én csak a másik oldalról tudok nyilatkozni. 33 éves vagyok és hímnemű, 10 éve kapcsolat nélkül, de nem pánikolok. Volt egy hasonló időszakom, de aztán úgy döntöttem nem foglalkozom a dologgal, megpróbálom elfoglalni magam olyan tevékenységekkel amik érdekelnek. A munkám is olyan hogy nehéz lenne egy állandó helyen gyökeret eresztenem. Valahogy olyan felfogás lett úrrá rajtam hogy aki majd megérdemel és értékelni tudja azt aki vagyok az valamilyen úton-módon ha kell majd besétál az életembe. Ha meg nem, hát akkor bizonyára nem az volt a "terv". Hozzáteszem sokszor sokat tettem és semmit nem kaptam cserébe, sa attól azért tartok hogy ez valamit kiölt belőlem. Munkatársnőm szavaival: "Csak ne lennél ennyire realista."

33_F

Én is 33 éves férfi vagyok, mint az előttem válaszoló, de sajnos nem tudom olyan könnyedén venni a helyzetet, mert a Kérdezőhöz hasonlóan én is szó szerint be vagyok pánikolva.

A különbség annyi, hogy még idősebb vagyok, és eddig egyetlen kapcsolatom sem volt. Lányokkal baráti kapcsolatom kiskoromtól fogva volt, de párkapcsolat egyáltalán nem, így sejteni lehet, hogy intim sem.

Ez eléggé elkedvetlenít, mert folyamatosan keresem, hol hibáztam, vagy mi lehet az, ami miatt nem kellek a nőknek.

Eleve alacsony is vagyok, 171 cm, ez már eleve egy mínuszpont.

Sorra vesztettem el a munkahelyeimet, jelenleg sincs, így meg nem is merek kezdeményezni egy nőnél. Amúgy is gátlásos, félénk típus vagyok.

Nagyon sötétnek látom így a jövőmet,reménykedtem, hogy 30 körül sikerül révbe érni, de úgy érzem, egyre kevesebb az esélyem, közben gyorsan telnek a hetek, hónapok.

Próbálok erőt meríteni a korábbi hozzászólásokból, de olykor nagyon nehéz...

A Kérdezőnek boldog születésnapot és sok sikert kívánok!

13:25-nek:

Mi lett az apával? Kilenc hónapos még eléggé kicsi. Tényleg érdekelne, mert ez eléggé általános sajnos manapság.

33_F