Szerintetek ez így normális? Mit tanácsoltok?

Elég fura erről egy ilyen oldalon írni, de érdekelne a véleményetek/tanácsotok. Az a helyzet, hogy úgy érzem, hogy alkalmatlan vagyok bármiféle párkapcsolatra, miközben vágyok rá. Eddig két barátom volt, de egyikkel sem feküdtem le. Az elsőbe nem is voltam igazán szerelmes, a másodikba nagyon, de aztán hatalmas csalódást okozott nekem. Amíg velük voltam, akkor is mindig furán éreztem magam. Sokszor elképzeltem, hogy mit fogunk csinálni, de a végén sosem akartam, talán azért mert féltem, de közben nagyon is vágytam rá. De mindig valahogy azt éreztem, hogy idegenek. Olyan érzésem volt velük kapcsolatban, mintha egy vadidegen emberrel lennék, még 2-3 hónap elmúltával is. De vonzódtam hozzájuk, de ezt éreztem (még annál is, akibe nagyon nagyon szerelmes voltam). És valahogy úgy érzem, hogy olyan igazi kapcsolatot csak olyan emberrel tudnék kialakítani, akivel előtte már egy ideje barátok voltunk. Tudom, hogy hülyén hangzik.

Egyébként emiatt, bárki kezdeményezik nálam (szerencsémre előfordul néha), egyből elutasítom. Mert azt érzem, hogy úgy is az lesz a vége, mint az előző kettőnek. És amikor valaki közeledik "úgy" felém, akkor mindig úgy érzem, mintha el akarná adni magát nekem. Olyan mű. És most nem a rámenősségre gondolok, hanem ha érzem, hogy valaki konkrétan és csakis kifejezetten párkapcsolatot (vagy szexet...) akar velem, még csak meg sem akar ismerni előtte. És ez mindig bennem van. Nem tudom, hogyan tudnék nyitottabb lenni. De lehet, hogy nem is kéne nyitottabbá válnom, jó ez így, és inkább várjak, amíg lesz olyan, akivel kapcsolatban nem így érzek? Köszönöm a válaszaitokat! 19/L