Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit csináljak ezután?

Figyelt kérdés

6 hónapot voltunk együtt a barátnőmmel, kb 1 hete szakítottunk. Ő egyetemre jár, két szakra, én pedig dolgozom illetve levelezős szakon végzem az egyetemet. A történet ott kezdődik, hogy mielőtt összejöttünk volna, kb fél évet csak beszélgettünk, mindenki elvolt a saját dolgával, találkoztunk alkalmanként, semmi csók, csak ismerkedés ezalatt. Aztán nyár végén, egymás karjaiban kötöttünk ki, azóta nevezhető konkrétan kapcsolatnak, minden nap találkoztunk, volt hogy én kértem, volt hogy ő. 1 hónap múlva bemutatott a szüleinek, majd rá egy héttel én is bemutattam őt az én szüleimnek. Minden nap együtt voltunk ezek után is, hol náluk, hol nálunk. Naponta még így is, kb 10-20 smst küldtünk egymásnak, telefonhívások mellett. Nagyon jól éreztük magunkat egymással. A gond csak ott kezdődött,- utólag persze másképp lát az ember-hogy ő nagyon bulizós volt, szó szerint, hetente legalább 2x, viszont én mivel őt valahogy haza kell juttatni nem mentem, szinte csak havonta 1x, sőt az utóbbi időbe nem is! Ez idő alatt még egy közös kutyusra is szert tettünk, igazából 70%ban én akartam magamnak, de végül közös kutyus- természetesen mai napig velem van, és gondját viselem-. Hetente mentünk moziba, ide - oda ... Mindig csináltam neki reggelit (tojásrántotta, bundás kenyér stb.), teát stb, bármit amit kért. Minden hónapban kapott tőlem virágot, kisebb ajándékot. Karácsonykor Angliába utaztunk együtt, a testvéreimhez, ott töltöttünk 1 hetet, csak január 2-án jöttünk haza. Utána is, folyton együtt voltunk, minden nap, együtt alvás stb. Mivel neki van egy nagyon jó fiú barátja, ezért hozzá, illetve a srác barátaihoz ment bulizni péntekenként. Nekem természetesen ez nem tetszett, mert én nem mehettem, mivel valakinek haza kellett vinni buli után, illetve folyton ezzel a sráccal volt, még szoláriumba is vele ment el, és kötelező találkozójuk volt minden héten, ha esetleg én abban az időben akartam volna valamit akkor nem lehetett azt, mert a haver fontosabb volt. Én teljesen leépítettem a barátaimat, szinte nem találkoztam velük, mivel mikor én akartam menni, akkor mindig volt valami. Tudom, már ezekkel elszúrtam a dolgot, de szerelmes voltam. Veszekedtünk dec óta amiatt, hogy én megjegyeztem neki ezt a srácot. Azt mondta féltékeny vagyok, viszont ha én akartam valakivel találkozni, pl régi lány ismerős, nem lehetett, mert féltékeny volt. Igazából mindketten hibásak vagyunk, de a legrosszabb: mindvégig hazudott, hogy ez a srác gyerekkori barátja, szakításunk után megtudtam, hogy 1,5-2 éve kapcsolatban voltak egymással. Szerintetek hogy lehet valaki ilyen aljas, vagy nem tudom minek nevezzem. Teljesen kihasznált. ' hete én mondtam ki, hogy szakítsunk, mert akkor is magára gondolt, én maradjak otthon amíg ő bulizik, mert én is akkor mentem volna egy buliba, amire már 2 hónappal előbb megígértem, hogy megyek. Összevesztünk ezen, szakítottam vele, másnap találkoztunk, hogy visszaadjam ruháit, ő is az én ruháimat, kérte hogy próbáljuk meg újra, de nem akartam, mert tényleg folyton csak veszekedtünk az utóbbi 1 hónapban, és szinte folyton azért mert nekem nem engedett semmit..., még pár óra múlva próbált rávenni, hogy újra, mondtam , hogy nem, mert újra veszekszünk csak, és akkor átgondoltam egészet, mikor mondtam neki, hogy oké, próbáljuk meg, azt mondta, nem, nem akarja már. Ne keressem 4 napig. Nem vette fel telefont, sms re sme reagált, aztán eljött 4 nap múlva, hogy beszéljünk, de nem akart kibékülni. Ti mit tettetek volna? Nagyon szerettem, és még szeretem is, de nem tudta, már tűrni ezt a folyamatos veszekedést, és azt hogy papucsként kezel. Azt mondta kimentek az érzelmek belőle...

De én még szeretem. Hogyan lépjek tovább?


2011. febr. 5. 18:54
 1/7 A kérdező kommentje:
annyit elfelejtettem, hogy mindketten 20 évesek vagyunk.
2011. febr. 5. 18:54
 2/7 anonim ***** válasza:
Szerintem először is pártolj vissza a barátaidhoz, ha tényleg a barátaid voltak akkor menni fog. Másodszor próbálj ne gondolkodni rajta, mert minél jobban belemélyedsz a gondolatokba és emészted magad, annál jobban kileszel. És hát az idő... idővel kihevered. Sajnos szakításra nincs igazi gyógyszer, amitől egyik pillanatról a másikra elmúlik az érzés, ezért ennél jobbat nem tudok tanácsolni!
2011. febr. 5. 19:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:

Szia!Ne haragudj,nem akarok kisregényt írni:

de te szerintem nagyon jól látod a helyzetet,azt,hogy kihasznált(ami részben a te hibád is volt,mert kihasználható voltál,sajnos akármennyire szerelmes az ember,ezeknek a dolgokat akkor is fel kell tűnniük).Utálom az ilyen embertípust(és szerintem minden normális ember),aki kihasználja a másikat az ő kényelmére és ha ez még nem elég,akkor meg is fosztja minden szórakozásától a másikat és érzelmileg zsarolja,hazudik aztán még ő van megsértve...Nekem úgy jött le,hogy te egy szeretetet érdemlő ember vagy,nem pedig ezt érdemled.

Szerintem nincs mit sajnálnod rajta,mert aki így viselkedik,az sosem szerette igazán a másikat.

/egy nő véleménye/

2011. febr. 5. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
És fogd fel tanulópénznek. Az élethez hozzátartoznak ezek is. Erősebb leszel tőle és okosabb is. Természetesen csak akkor, ha levonod a tanulságot és megpróbálod még egyszer nem így csinálni :)
2011. febr. 5. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
-bár lehet,hogy neki ebben merült ki a szeretet
2011. febr. 5. 19:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen, hogy elolvastátok, nem gondoltam, hogy valaki ír, mert túl hosszúra sikeredett..., és köszönöm a véleményeteket is!!!

Csak nem tudom, hogyan lépjek tovább, hogyan kezdjek el újra keresni valakit, nagyon leépített ez a kapcsolat.

2011. febr. 5. 19:15
 7/7 anonim ***** válasza:
Én a helyedben nem keresnék most senkit. Az én tapasztalataim nem túl jók ilyen téren. Mindig úgy felejtettem, hogy mást kerestem. Most nincs senkim, így alakult, mert naiv voltam, de mindegy ez mellékes. Rájöttem, hogy mivel így akartam felejteni, kb egyiken sem tettem túl magam teljesen! Szóval nem túl jó taktika... Néha még mindig visszaköszönnek az emlékek. Meg kell gyászolni egy kapcsolatot!! Ha túl vagy rajta, utána jöhet más. Persze ez csak az én véleményem!
2011. febr. 5. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!