Tetszik a pasim unokatesója. Hogy kellene megoldani hogy ne gondoljak rá?

"Hogy kellene megoldani hogy ne gondoljak rá?"

Hát úgy, hogy nem gondolsz rá.

Van az a megoldás, hogy egyszer-kétszer keféltek, és hallgattok róla mint a sír. Talán még ez tűnik a legjobbnak, de akkor, bizony, életetek végéig (vagy legalábbis, amíg ezzel a pasiddal vagy) nektek kell cipelnetek ennek lelkiismereti terhét, ami piszok nehéz, és nagyon erősnek kell lenni hozzá. Mert annál nagyobb szemétség, aljasság és gyengeség nincs, ha ezt a terhet másra (pl. a pasidra) is rápakolod. Az az igazi g*ciség, nem a megcsalás, mert bárki bármikor elcsábulhat, félreléphet, ilyen az ember biológiai kódja. De ha már elgyengültél, elcsábultál, tessék elég erősnek lenni a lelki teher egyedüli cipelésére, még ha majd bele szakadsz is - ez az alapszabály!

Ha szakítasz a pasiddal, és összejössz az unokatesóval, azzal egy családi közösségbe dobsz gránátot, és hiába kettőn (vagyis az unokatesón is) áll a vásár, te leszel a legfeketébb seggű, mert te vagy az egyetlen, a körön kívülről jött szereplő. A (családi) közösségek már csak így működnek.

Ha szakítasz a pasiddal, de nem jössz össze az unokatesóval se, mert "rendes gyerek" vagy, azt fogod érezni, hogy eldobtál valamit, ami jó volt (párkapcsolat) – és miért? A semmiért. Hisz semmit nem kaptál, nyertél érte cserébe. Ott maradsz pasi nélkül és dugás nélkül. Ez tehát abszolút ráfizetéses biznisz.

Ha minden marad így, akkor meg állandóan b@szni fogja a csőröcskédet az unokatesó, és egyre jobban belehergeled magad, egyre jobban vágyakozol rá, hiszen az kell a legjobban mindig, ami még nem a miénk. Megy majd a flörtölgetés, húzzátok egymást, állandóan egymás társaságát keresitek, meg folyton álmodozol, fantáziálgatsz róla, lassan nem tudsz már majd a pasiddal ágyba bújni se, mert mindig ő jár majd az eszedben, teljesen belezazulsz.

Na, tessék választani! Szar ügy, mi?

F36

Hú én is hasonló helyzetben vagyok/ voltam.Csak nekem az egyik haverja tetszik.De ez sem jobb. Ráadásul úgy tűnt,én is tetszem neki. Az az igazság,hogy ha ennyire tetszik akkor mégsem lehetsz túl szerelmes a barátodba...

Szerintem. Saját magamból kiindulva sajnos. Egyébként meg nem vagy ribanc. Csak itt mindenki szinte olyan tökéletes és ők mindenkit leszólnak...

Nem tehetsz arról,hogy vonzódsz hozzá. Különben sem tettél még semmit. Nem csaltad meg.

De szerintem az lenne a legjobb megoldás,ha kerülnéd a vele való találkozásokat...,mert különben egyre jobban eldurvul az egész. Csak a kérdés,hogy el akarod-e felejteni tényleg? Nem könnyű parancsolni a szívnek :S

24/L

Lányok, szerintem nagy hiba rögtön arra gondolni, hogy ha valakihez vonzódsz, tetszik neki, lefeküdnél vele, akkor már nem is szereted annyira a választottadat. A kettőnek semmi köze egymáshoz.

Van a párod, akivel együtt jóban-rosszban, tűzön-vízen át együtt, fél szavakból is, teljes harmóniában, és úgy gondolod, vele akarsz élni, mert vele működik. Szereted is (a szerelem azért az első hónapok után már takaréklángon ég, de ezzel semmi gond, mert ilyen a kémiája), az ágyban is tök jó, és eszed ágában sincs elhagyni, másra cserélni. Ez egy dolog.

Meg van a vonzalom, a hormonok, a biológia, a tetszeni vágyás és az, milyen jól esik, ha az ember hódítani tud, mennyire imponál, hogy mások is kívánják, aztán ott a változatosság iránti vágy, satöbbi, és ez bizony olykor-olykor kalandokra sarkallja az embert. Ez ellen (a szívünk, a puncink/farkunk parancsa ellen) olykor nem tudunk tenni. Minden csak kulturáltság, bölcsesség, érettség kérdése, az, hogy tudjuk-e helyesen kezelni ezeket a dolgokat a lelkünkben, az életünkben. Az tény: nehezen látható be, hogy elvárható egy embertől, hogy 20-40 éven át egyetlen és ugyanazon partnerrel éljen szerelmi életet.

De ez hosszas szexuálpszichológiai és biológiai okfejtéshez vezet, úgyhogy most abbahagyom, meg egyébként se akarok újabb köveket a fejemre azoktól, akik nem szeretnek hideg fejjel szembenézni a realitásokkal, hanem a szokásos álszent erkölcsi téziseket tartják a fejük fölé ezerrel.

F36

A válasz írója 71%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: ma 10:09

F36

Érdekesen gondolkodsz, de szerintem amit leírtál annak a fele egy nagy hülyeség már bocs. És a legdurvább: "bárki bármikor elcsábulhat" Akkor én miért nem csábultam még el soha egyszer sem, pedig sok lehetőségem lett volna. De egyszer sem csaltam meg senkit sem és nem is fogok. Talán azért mert én szerelmes vagyok igazán a páromba... Ha meg valaki más tetszik akkor a legtisztességesebb megoldás a szakítás! Ha valaki szerelmes a párjába, akkor nem mást fog megkívánni. Nem értem az ilyen embereket, szerintem nagyon éretlenek vagytok. Személy szerint úgy vagyok vele, hogy ha megcsalnak, akkor ahhoz is legyen elég tökös az illető, hogy a képembe mondja! Ennyi őszinteséget mindenki megérdemel. Az az igazi szemétség, mikor a hátad mögött mások azon röhögnek, hogy a pasid megcsalt.

Amit a változatosságról írtál: egy komoly kapcsolatba is bele lehet vinni a változatosságot, rengeteg lehetőség van rá, sajnállak ha nincs ehhez elég nagy fantáziád.

"Az tény: nehezen látható be, hogy elvárható egy embertől, hogy 20-40 éven át egyetlen és ugyanazon partnerrel éljen szerelmi életet."

Erre csak annyit tudok mondani, hogy igen, vannak gyenge, és befolyásolható személyiségek akiktől valóban csoda lenne az ilyesmi, de vannak akik fiatalon kiélik magukat és elég erősek ahhoz, hogy megtalálják azt az egyet akit keresnek, és tudnak szeretni is.

Tisztelettel bámulom a hitedet és a naivitásodat. Meg a hozzád hasonlókét.

Na, jó, hagyjuk. Sokan sokfélék vagyunk, nem vitatom el tőled azt, hogy te és a partnered így működtök, tiszta eszmei hűségben. (Az más kérdés, hogy ebből időben mennyi lesz az a hűség, amit a jólneveltség, a társadalmi és családi elvárások okán, a gyerekre való tekintettel vagy kényelemből vállaltok, és nem szerelemből. Ami egyetlen párnál sem tart örökké, mert boldog szeretetté, együttéléssé, bizalmi viszonnyá alakul - ezt be kéne látni, még ha nehéz is szembenézni vele.)

Viszont én továbbra is szkeptikus és realista maradok.

F36

Ja, és még két dolog:

A "változatosságról egy kapcsolatban" piszok mód máshogy nyilatkozik és gondolkodik egy ember 5-10-15-20-25 év múlva. Ahogy múlik az idő, máshogy látja, és akkor már nem olyan bátran és magabiztosan papol az erkölcsi katedráról.

Nem ahhoz kell (ahhoz nem kell) tökösség meg érettség, hogy valakinek elmondd, hogy megcsaltad. Épp fordítva.

Lásd Popper Péter (1933-2010) szexuálpszichológus munkásságát!

"Popper Péter egy előadásán azt mondta, hogy a megcsalás nagy lelki terhet jelent az elkövetőnek, aki azért vallja meg tettét, hogy könnyítsen a lelkiismeretén. Ezzel azonban csak magán segít. Ezért a pszichológus azt ajánlja, hogy mérlegeljük a tett bevallását, ne hogy nagyobb kárt okozzunk vele. Az őszinte megbánást mindenkinek magának kell eldöntenie, mert kétesélyes a kimenetele."

[link]

[link]