Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Magányos vagyok, hiányzik a barátom mi legyen?
Több mint 2 éve vagyok párkapcsolatban, Ő volt az első minden téren. Megküzdöttünk egymással, egymásért, nagyon sok nehézségen mentünk keresztül, és még s több mint 2 éve kitartunk egymás mellett. De én szeptemberben külföldre költöztem egyetemre (1500km), és vele nem lehet rendesen kapcsolatot tartani. A mi kapcsolatunk alapból nagyon problémás, most pluszba jött a távolság, azt hittem ez majd segít valamit de nem. Neki bővel elég ha kéthetente-hetente egyszer beszélünk, a smsekre emailekre csak ritkán válaszol,és a magyarázat hogy de úgy is tudja ha baj van szólok neki, meg hallja az eseményeket a többiektől. És most mindenkinek az az első gondolata hogy megcsal, de nem, pedig valahol talán még jobb is lenne, de tudom hogy nem csak neki ez bőven elég, ilyen hülye a működése, ezért nincsenek barátai, nincs senkije, mert nem igényli az emberi kapcsolatokat. Azt is tudom ha én egyszer elhagyom (amit sajnos 2 éve nem tudok meglépni pedig már régen meg kellett volna mert teljesen tönkretesz) akkor soha senkit nem fog találni aki így elviseli majd, és csak ad, soha nem kap. Én nagyon szeretem Őt, de magányos vagyok, otthon azért hetente sikerült kierőszakolnom pár randit, és akkor mindig nagyon jó volt, feltöltődtem, és már csak mosolyogtam rajta hogy nehezen sikerül összeszerveznünk valamit de akkor Ő is én is nagyon odáig voltunk, és mindig nagyon különleges pillanatok voltak. Most itt vagyok egyedül, messze az otthonomtól, a családomtól, Tőle, és nem látom a kiutat. Nem látom hogy valaha együtt leszünk-e még. Mindig ígérgeti hogy kijön hozzám, én mindent kifizettek neki, de így is mindig közben jön neki valami. Azt hittem könnyebb lesz, de nem, mert elengedni meg nem enged, és nem is akarok de így meg csak belepusztulok a magányba. A kapcsolatunk az első naptól halálra volt ítélve, 2 és fél éve húzzuk, lehet most jött el az idő? De Ő az egyetlen biztos pont, egyetlen kapaszkodóm, félek ha elengedem nem marad semmim. Nem fogom tudni folytatni az életem itt egyedül, vizsgaidőszakban, munka mellett.
Mit tegyek? kezdek összeomlani, napok óta nem alszom annyi gondom, dolgom van, és akkor még a szívem is megszakad miatta, és mikor hetente le ül a skype elé akkor úgy csinál mintha napi kapcsolatban lennénk, és minden a legnagyobb rendben lenne.
hát ez az érzelemkifejezősdi része sajnos ismerős. barátnőm nemnagyon tudja kimutatni vagy nem is akarja, vagy a kettő együtt. de 1-2 apró jelet mindig találok, ami biztosit arról hogy talán tényleg szeret. de még lehet hogy ezér lesz vége egyszer, bár egyelőre úgyérzem talán megbirkoztam azzal hogy ő ilyen, és így szeret, mert amikor együtt vagyunk meg minden olyan jó. (ja mi am még nem feküdtünk le... nem attól olyan jó minden...)
mondd neki hogy neked ennél több kell, vagy el fog vesziteni. asszem nincs más megoldás :( ha meg nem változik, akkor majd lesz más :( bár erről a megoldásrol én sem akarok hallani se jelenleg, de csak optimistán szabad hozzáállni, ha nagyon nem birod, akkor biztos lehetsz benne hogy jobbat is találhatsz
Van ennek így értelme, hogy Te csak kínlódsz miatta? Kell neked olyan "barát", akinek bőven elég, ha hetente, vagy két hetente beszéltek, mert "ha baj van, úgyis szólsz"?
Meg hogy "mástól úgyis hallja rólad a híreket?" - mint valami rossz vicc.
Rossz ezt még hallani is.
Szerintem nektek kettőtöknek mást jelent a párkapcsolat fogalma, és a hozzá fűződő igényeitek is nagyon mások.
Én otthagynám minél előbb.
"Megküzdöttünk egymással, egymásért, nagyon sok nehézségen mentünk keresztül, és még s több mint 2 éve kitartunk egymás mellett."
-Te tartasz ki mellette.
"Azt is tudom ha én egyszer elhagyom (amit sajnos 2 éve nem tudok meglépni pedig már régen meg kellett volna mert teljesen tönkretesz) akkor soha senkit nem fog találni aki így elviseli majd, és csak ad, soha nem kap."
-Remélem azért te is felfogod, hogy mit irsz.
"Ő az egyetlen biztos pont, egyetlen kapaszkodóm, félek ha elengedem nem marad semmim."
-Már most sincs semmid, sőt, valószinűleg nem is volt.
Rövid az élet. Közel a vég. Minden perc számít.
Hagyd ott, amint bejelentkezik a szkájpra!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!