Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Vélemények erről? Ti nem ábrándulnátok ki?
Három hónapja vagyok a barátommal. Nagyon jól megvagyunk, bármiről eltudunk beszélgetni, soha nem csalnánk meg egymást, és nagyon jól érzem magam vele. DE a problémám az hogy nem vagyok belé szerelmes. Ő az első normálisabb kapcsolatom, és nagyon kiegyensúlyozottak vagyunk egymás mellett. Nekem mégis hiányzik a szenvedély, már nem nagyon vonz mint pasi. Ennek több oka is van h miért nem. A kapcsolatunk elején kb. 1-2 hét után olyan dolgokat engedett meg magának előttem, amik nálam nem jöttek be. Pl. elengedte túlságosan magát, szellentett, büfögött, nem mosdott, és ezek miatt a dolgok miatt én teljesen kiábrándultam belőle. Az elején azt éreztem hogy tudtam volna szeretni szerelemből, de nagyon elcseszte nálam, és mostmár fogalmam sincs mit tegyek. Úgy érzem nem bírom mellette, és ha megbeszélnénk ezt a dolgot, hogy fogja visszább magát, biztos megtenné, csak az a baj hogy ehhez már késő, totál elmúlt a tűz amit éreztem iránta. Saját magának kellett volna észrevenni hogy ezek mennyire gáz dolgok...
Ti mennyire viselnétek el ilyen dolgokat a párotoktól egy kapcs elején?
Szellentés, büfögés, és h úgy akarna tőletek este "valamit" hogy előtte nem zuhanyzik? :S
Ti nem ábrándulnátok ki? Szakítanátok?
20/L
tudom, de kínos erről beszélni. és az első pár alkalmat tűrtem, azthittem hogy véletlen, utána meg már nem mertem ezt felhozni neki, mindegy lett volna.
egyébként tudtam volna szeretni, hogyha kicsit később engedi el magát, pár hónap elteltével, akkor már én is jobban viseltem volna el, és mertem volna szólni ha zavar. de nem 1 hét után, mikor még szinte csak ismerkedtünk....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!