Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Meddig szabad egy pasihoz alkalmazkodni?

Figyelt kérdés

Párommal 16 hónapja vagyunk együtt. Ez idő alatt nagyon sok veszekedés és újrakezdés történt és természetesen nagyon sok szép dolog is.

Sajnos a párom évek óta külföldre jár dolgozni, évente 3-4 hónapot tölt kint, később a megszerzett pénzből éldegél itthon, és egyáltalán nem hajlandó itthon elhelyezkedni mert ugye itt szakmunkával nem lehet százezreket keresni. Jelenleg én vagyok az egyszem kereső, ennek tetejébe még albérletbe is lakunk. Ő otthon van, hajnal 4-kor fekszik, délig alszik és halálra unja magát...

Kibékíthetetlen konfliktus kettőnk között, hogy ő külföldre vágyik én meg nem. Tavaly elkísértem és négy hónapig mosogattam, iszonyú volt. Diplomás vagyok, most jó állásom van, nem akarok vele menni. Ő mindenképpen megy és emellett úgy állít be, hogy "én erre sem vagyok képes érte". A másik amire nem vagyok képes, hogy nem megyek vele a szeretett hobbiját űzni, a snowboardot. Én egyáltalán nem kedvelem a téli sportokat, iszonyú fázós vagyok.

Tegnap hallottam amint a barátjának azt mondja, hogy "nekem ilyen nő nem kell, akit nem érdekel a snowboard. Nekem olyan kell akit elviszek egyszer és alig várja, hogy újra menjünk." Plusz még az is elhangzott, hogy "jól megvagyunk, mindent megcsinál, kedves, aranyos, jó a szex is, de úgy érzem, hogy nekem nem ő az igazi, de még nem vagyok benne biztos. Sajnálom is őt."

Na erre varjon gombot az ember lánya! Nekem valahogy azóta "lefagyott a rendszer". Köpni-nyelni nem tudok :(


2008. jan. 25. 11:02
 1/8 anonim válasza:
79%
Uhhh... Az igen... És te még ezek után azt kérded,hogy meddig alkalmazkodj???Miért van az,hogy mindig csak NEKÜNK, nőknek kell alkalmazkodni? Te egy tanult ember vagy,ne várja már el,hogy amiért ő lusta volt,és suli mellé járt(már bocsi)és szakmunkás lett,mindenhová húzhat maga után,ha akarod,ha nem?!!! Hát hogy van ez? És képes ilyeneket mondani?! Hát ez lesújtó... A legjobb amit tehetsz,hogy egy ilyen "kis vita" alkalmával szépen ha rádjön a sírógörcs,mert gondolom előfordult már,akkor gyönyörűen megmondogatod neki,hogy mit képzel ő magáról,hogy egy egoista szemét(ez még szépen is hangzik...tudnék rá jobbat is mondani)hogy miért van az, hogy ami neked jó,az neki nem fontos?De ami neki fontos,az neked is az kell hogy legyen???? Egy párkapcsolat nem erről szól,amit ő elképzelt a fejében...A másikat is,és a másik akaratát is szem előtt kell tartani. És ezentúl,ha vele maradsz,remélem leszel olyan okos,hogy majd ha ő alkalmazkodik,te is úgy fogsz hozzá viszonyulni...Bár én a helyedben egy-kettő otthagynám...
2008. jan. 25. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%
Nagyon szeretheted ezt a férfit, hogy hagyod hogy még a cipőjét is beléd törölje. Én inkább egy olyan pasit keresnék a helyedben, akivel le lehet egy életet élni. Aki a gyermekei anyját látja benned, nem egy agyonfagyott szexis kiscsajt akivel lehet szóbordozni.
2008. jan. 25. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%
El tudod képzelni,hogy 10 év múlva együtt lesztek,van már gyerek,stb?Akár itthon,akár kint!?Ha nem,akkor nincs miről beszélni,csak halasztgatjátok a szakítást,elvesztek egymás idelyéből esetleg még éveket,no meg az esélyt,hogy megtaláljátok az igazit!Ha mégis el tudod képzelni,akkor képzeld bele magatokat abba a helyzetbe!Azt mondod majd akkor,hogy igen,erre vágytam,ilyen családról álmodtam és boldog vagyok vele?!Vagy inkább azt,hogy esélyt sem adtatok a boldogságotok megtalálásához (külön-külön),mert megszokásból együtt maradtatok!? Ha már nem vagy biztos,hogy Ő az igazi(Ő sem biztos ebben,sőt a jelek szerint úgy érzi nem te vagy),akkor nem is ő az!Abból amit leírtál szerintem csak idő kérdése a szakítás!Viszont az hozhat boldogságot utánna mindkettőtöknek!Találtok egy olyan párt magatok mellé,akinek ugyanazok a céljai,vágyai!Anyám mindig azt mondta,hogy egy szekeret nem lehet két felé húzni,mert akkor sehova nem megy,csak áll!Akkor működik rendesen egy kapcsolat,ha egyfelé húzzátok,nem csak ide oda ráncigáljátok!Különben évek múlva is itt fogtok tartani!Neked kell tudni,hogy haladni akarsz,vagy arra vágysz,hogy visszahúzzanak!
2008. jan. 26. 01:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
71%
Szerintem meg csak hanyagold ot, es rajon, hogy megse olyan no kell neki,aki ugrik ha snowboardozni kell menni. Ha szeret ugyis meg fog veszni es konyorogni fog, hogy ne hagyd el...csak ereztesd vele, hogy itt a vegleges veg...ami nem feltetlenul igaz, de ezt o nem tudja.. ez nagyon nehez, de a ferfiakkal csak igy lehet banni. Egy nagy "elvesztestol felek" trauma, es meg fog valtozni. Nalam ez volt. Azota a parom a legszerelmesebb ember a vilagon.
2008. jan. 26. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
71%
Ja es nem kell alkalmazkodni. Neha onzonek kell lenni, nem szabad engedni a szemetkedesnek.. en ezzel megjartam, sokaig labtorlo voltam, de egy ido utan eleg volt, es megvaltoztak a dolgok, es fordult a kocka. En azt tudom ajanlani, amit feljebb leirtam
2008. jan. 26. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
100%
Bocs, hogy ezt írom, de szerintem a ti kapcsolatotoknak nincs jövője! Két teljesen különböző személyiség vagytok és egyikőtök sem hajlandó engedni a másiknak! Sajnos ez így nem maradhat! Hát ha még azt is mondja, hogy nem te vagy az igazi, akkor szerintem lépj ki ebből a kapcsolatból!
2008. jan. 26. 16:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim válasza:
Kevés dolgot írhatsz ki, mert nincs hely, viszont fontosnak tartottad ezek szerint, hogy te diplomás vagy ő pedig csak egy szakmunkás...Bánt téged szavakkal,te pedig tűröd, valószínűleg, mert szereted,de valószínűleg az ellentétek miatt nem maradtok együtt.Csak egyszer élünk, lehet tényleg meg kellene találnod az igazit egy másik ember személyében, akár egy diplomásat is
2008. szept. 19. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 vav22 ***** válasza:
Szerintem nem az a lényeg itt,hogy te diplomás vagy ő meg nem. A fontos az, hogy teljesen más személyiség vagytok. Nekem is volt egy hosszabb kapcsolatom. Még tanultam egyetemen, a párom már tanított egy másik egyetemen. Mégis én jobban vágytam külön életre, de képtelen volt elszakadni a szüleitől. Ráadásul egyforma dolgokat szerettünk, de mégsem velem szerette csinálni... De megmondom őszintén ha a mostani párom nem jönne el velem mondjuk jégkorizni, kerékpározni, úszni stb. háát nem hiszem, hogy boldog lennék vele, mert a sport az életemnek egy része. Ilyen szempontból megértem a pasidat, viszont ez már az elején kiderülhetett, hogy te nem ilyen típus vagy és akkor nem kellett volna húzni, halasztani a dolgot. Én is sokmindent eltűrtem az előző páromnak. Szószerint lebutázott állandóan. Ő egy kis zseni volt, sőt az egész családja, én meg úgymond kilógtam a sorból a humános beállítottságommal és megbántam, hogy tűrtem. Hozzáteszem én se vagyok hülye, de nem tudtam vetekedni a 140 feletti IQ-jukkal, a 8 éves gyerek leiskolázott pl. töriből, holott nem is tanult sokat... Ne tudd meg hányszor hallgattam, hogy te milyen ostoba vagy... Na meg a szobánkban folytak a számítógépes harcok éjfél utánig, másnap nekem meg egyetem... Jah és 8 tagú család. És én természetesen az volt a probléma, hogy én nem tudok alkalmazkodni... Áldom a napot mikor eljöttem onnan, holott annyira szerettem, mint még soha senkit. Jah és ő megmondta, hogy ez már nem kapcsolat, de jó ez neki, ő nem fogja kimondani, hogy vége, csináljak amit akarok... Jah, és az ő családjuknál is dolgoztam, szinte "kötelező" jelleggel, mert hát nem tehetem meg, hgy máshova megyek. Na ennyit a női elvakultságról. Neked se kellene tűrnöd tovább, iszonyú nehéz végigcsinálni, de megéri. Most van egy normális pasim és 15 hetes kismami vagyok :-) Csak higgy magadban!
2009. febr. 13. 08:13
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!