Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit gondolnál ezek után, egyáltalán megbocsátanád? És mit gondolsz rólam? Mit csinálnál?
Szóval a lényeg az, hogy december elején megismertem egy fiút. Rávett egy talira, és én belementem. Nem bántam meg. Hetente kb 3szor találkoztunk utána, végül úgymond össze is jöttünk. Szilveszterre elutaztam egyik barátnőmhöz, aki kb 200 km-re lakik, és ott az egyik osztálytársának a házibulijára mentünk. Én ezzel a fiúval már 2 hónapja beszélgettem msn-en, szóval nagyjából ismertem. Szilveszter este sikerült megcsalni a barátomat, úgy, hogy már 10re kiütöttem magam, és nem voltam magamnál.(hosszúhogymiért,mert nemnagyonszoktaminni) Akkor annyit tudtam, hogy le kéne feküdnöm aludni, hogy kicsit jobban legyek.Befeküdtem a fiú ágyába, majd később ő odajött hozzám.(Ősevoltnagyonmagánál)Végül végigsmároltuk az estét,amikor épp nem aludtunk, ölelkezve..délbe keltünk fel, és én délután már mentem is haza.A vonaton fogtam fel mit csináltam, mikor a bnőmmel beszéltem.Másnap találkoztunk a barátommal.A tali elején beszámoltam neki mindenről.Kissé kiakadt, és egyből haza is vitt.Aztmondta nem bocsát meg, de 3 nap után meggondolta magát, de már nem tud bennem rendesen megbízni.(azisfontoshogynekemvelevoltazelső) Azóta megvagyunk, de mostanában egyre jobban bekavarnak.Hirtelen egy csomóan felbukkantak, köztük egyik exem. 2 hetet voltam vele együtt,okkal szakítottunk, de ő még mindig azon van kiakadva,hogy mért nem bírtuk tovább.Mellette mégvalaki, akire tavaly még nagyon pályáztam,de volt bnője.Akkor visszautasított.Most azzal jött hogy megbánta, mert már akkor se működtek jól neki a dolgok.Elhívott talira.Elmentem.Megmondtam, hogy van barátom, és sajnálom.Rajtuk kívül, még van 2 gyerek, aki még össze akar velem jönni.Már lassan tényleg nem tudom mit csináljak,de én Vele akarok maradni, de nem így.Amúgyis mostanában egyre többet veszekszünk apróságok miatt.
Segíts kérlek.És köszi, ha elolvastad. :)
17/l
Elkövetted már a hibát!!!
Mi ebből a tanulság????
Mielött meg csalsz valakit gondolj a következményekre is meg arra is hogy nem leszel több egy kib@szott lotyónál!!!
Bocs hogy indulatos vagyok csak engem felháborítanak az ilyenek!!!Nálam esélyed nem lenne!!!!!
ennek már vége van!!!És miattad!!!!
Törödj bele hogy elcseszted!!!
Lépj tovább , majd legközelebb okos leszel!!!
22:23
A nemem stimmel, de valószínűleg nem a te korosztályod vagyok és van egy fantasztikus párom, de azért köszi! :)
31/N
17 évesen azt csinálsz amit akarsz, még fel sem fogod mit csinálsz de azt jó ha tudod, hogy mindennek következményei vannak. Hidd el, hogy vissza fogod kapni az élettől, azt amit most csináltál, meg csinálsz, csak jusson majd eszedbe! persze akkor a fiú lesz a hibás. Ha ő találkozgatna valakivel akkor most mi lenne? egyből világvége.. úgyhogy nem kell majd zokogni meg sírni, hogy szemetek a pasik.
Figyelj arra mit most mondok: egy olyan lány nem kell senkinek, akiben nem lehet megbízni. vagyis kell, csak nem arra..
TOM f25
Őszintén(ISMÉTLEM:ŐSZINTÉN) megbántad amit tettél?Ha így lenne,és sosem tennéd azt amit tettél én megbocsájtanék.Na de ki bíztositja ,hogy ez nem fordul elő többé'?Senki,és az a gond,hogy te magad sem.
Ha azt mondanád többé nem mész bulizni,és hű leszel a társadhoz,vagy ha mész is buliba nem iszol annyit(ami egy jó hangulatnál elég nehéz) akkor azt mondom megbocsájtanék.
Egyébként nem..
Szia Kérdező!
Az a hatalmas nagy baj, hogy a bizalmat valahol elcseszted, de nagyon, viszont értékelendő, hogy "vallottál".
Valahol izélt téged a lelkiismeret, szerintem nem lehetsz rossz ember alapjaiban véve. Sőt ezt becsülöm is benned. Talán kedvesed is így gondolhatta, mikor megbocsátott neked.
Mostani kavarások: valahol elb@szódott a bizalom köztetek, így ne lepődj meg, ha barátod minden sz@ron felkapja a vizet.
1a: Tinipitsa :) nem tudja mit is akar... (ez nem baj, sokan cseszünk el dolgokat 17-18 évesen, van ilyen:( bántuk meg embereket akarva-akaratlanul is, mikor keressük világunkat)
1b: Nem, ezt már 3x éves fejjel nem tudnám megbocsátani. Mivel a bevallásod "férfias" tett volt, így nem igazán tudnám hova tenni a szitut. Elsősorban b@szna a dolog, másodsorban viszont elismernélek, de a bizalom nem lenne meg. Megbocsátanék, és elköszönnék.
Egy kapcsolat állandó próbák alatt áll. Tapasztalatból mondom.
-1 férfi ritkán képes az ilyes fajta megbocsájtásra, mivel ezzel a dologgal ketté törted az az egóját. Ha kibékülne veled egyfajta megalázkodás lenne az ő részéről. De ha mégis megbocsájt akkor tényleg őszintén szeret.
-Ha 1 lány ellent tud állni a különb féle kísértésekkel szemben akkor szereti a férfit.
Ha ez így van veletek akkor akár örökre együtt maradtok.
Ha nincs így akkor fölösleges erőltetni a dolgot.
Bizalomról annyit, hogy valószínűleg hírtelen felindulásból mondhatta, mert nem 1 hazugságodra jött rá, hogy ennyire elbizonytalanodna veled kapcsolatban. Őszinte voltál és ha értelmes lény a párod akkor ezt nagyra becsüli, mert ritka az ilyen.
Veled kapcsolatban a leírtak alapján pozitív véleményem van, nagyra becsülöm az őszinte embereket.
Kitti/18.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!