Mit rontottam el? Ugye nincs még vége?

Kirakott a párom...

Ma van, hogy 5 hónapja azzal az emberrel vagyok, aki a világot jelenti nekem, mindenféle túlzás nélkül. Egy évet vártam rá, és az, hogy mellé sodort az élet, a legeslegjobb dolog az életemben!

Olyan problémák voltak eddig, hogy -szerinte- sokat vagyok a testvéremmel (hozzáteszem, talán heti 10 óra, de ez a max.), és hogy soha nem tudok meglenni a seggemen. Tény, hogy régen sokat mászkáltam, volt, hogy este, mikor már alig voltak emberek az utcán, fogtam a kutyámat, vagy egyedül sétáltam, közben nézelődtem, zenét hallgattam, vagy csak próbáltam rendezni a gondolataimat. Bulizni nem jártam soha sem sokat, ez kb. évi 3-4 bulit jelent. Mint mindenki életében, az enyémben is vannak olyan momentumok, cselekedetek, amikre nem vagyok büszke, de ezeket lezártam. A szívem az övé, csak az övé! Egyszerűen nem tudok nélküle létezni, mert annyira nagyon szeretem!!!

A mai napunk azzal indult, hogy mondtam neki, fáj a hasam és hányingerem van (hozzáteszem, most múlt el, és terhes nemm hiszem, hogy lehetek). Erre ő azt mondta, hogy biztosan nem tőle van a gyerek ebben az esetben (ennél durvább fogalmazásban). Ez nagyon fáj, hisz mióta vele vagyok, senkire rá se néztem, nemhogy bármi mást csináltam volna... Ezt még tetőzte az, hogy haza kellett ugranom, tesómnak befestettem a haját, és elmentem az öcsém fellépésére. Na, most ez akkora nagy probléma, hogy kikapcsolta mindkét telefonját, anyuja telóján értem el, és közölte velem, hogy nem akar látni, hagyjam őt békén, és gondolkozzak el, hogy mit rontottam el -már megint-. Könyörögtem neki, hogy beszéljük meg, mert ez nem lehet akkora probléma, hogy ezt csinálja, de hajthatatlan volt. Egyszerűen összetörtem. Tudom, sokan azt mondják, hogy 5 hónap nem olyan nagy idő, de higyjétek el, hogy ez az 5 hónap életem legboldogabb időszaka, mert benne megtaláltam a nagybetűs Őt! Fogalmam sincs, mit csináljak. Itt fekszek a szobában, egyedül és csak sírok. Nem vagyok én ehhez hozzászokva, hogy nincs itt mellettem, nem horkol, nem ölel át, nem érzem az illatát. Volt kb egy hónapja egy 3 napos mosolyszünetünk -hasonló volt a probléma-, hát hogy is mondjam...mintha egy úthenger ment volna át rajtam, beleőrülök ebbe az egészbe. Nem vagyunk már gyerekek, én 26, ő pedig 33 éves.

Mit csináljak? Elveszíteni nem szeretném! Nagyon szeretem!!! És csak őt szeretem, annyira, mint még soha senkit sem!

Köszönöm, hogy elolvastátok, jó hosszúra sikerült.