Szeretem. Annyira félek, néha úgy érzem, ő nem igazán. Ti mit gondoltok?

Több, mint 2 hónapja vagyunk együtt a barátommal. Amikor csak tudunk, találkozunk (heti 4szer 3-4 óra naponta). Mondjuk egymásnak, hogy "szeretlek", és éreztetjük is, mozdulatokkal, szavakkal. Még a hónapfordulónkról is megemlékezett. Nagyon szépen beszél velem, és figyelmes. Segít, ha tud. Én is neki. Szóval örülök nagyon, és megbecsülöm, hisz 20 évesen találtam életemben először egy ilyen rendes fiút.

Annyiszor volt már, mikor folyosón vagy utcán ölelkeztünk, hogy mondták: de nagy a szerelem, meg hogy szerelmesek. Barátnőim is mondják, hogy látszik rajta, ahogy rám néz, meg minden...

Szóval egy szavam sem lehet, de neki se:) Nem féltékenykedünk, megvan a bizalom, nem korlátozzuk egymást semmiben.

A gondom csak az, hogy úgy érzem, vagyis attól félek, hogy nem szerelmes...komoly fiú, más mint többi, biztosan őszintén mondja azt, hogy "szeretlek", de attól félek, nem igazán...Nincsenek "kifakadásai", pl sms, hogy annyira de annyira szeretlek, nem bírom nélküled.

A másik meg, hogy tudom, hogy nincs önbizalma, de ha szerelmes, olyan kiegyensúlyozottnak kéne lennie..az önbizalmának is növekedni kellett volna...Miért nem?:(

Igaz, hogy mikor velem van, többet beszél mint máskor, meg vidámabb, holott nem egy igazán mosolygós ember.

Tudom, hogy hülyeségnek tűnhet, amit írok, de szeretem, és szeretném, ha sütne róla a boldogság...Mert itt van a barátnője, aki őszinte vele, hűséges hozzá, és az ő elmondása szerint "neki tökéletes".

Szerintetek? Attól, hogy nem lett magabiztosabb, még lehet IGAZÁN szerelmes? Vagy mindenkin máshogy jön ki?