Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit kezdenétek egy ilyen anyóssal?

Figyelt kérdés

Alig fél éve volt az esküvőnk. Anyósom végig bőgte az egészet, és mindenkinek azt hajtogatta, tönkre teszem a fiát.

Tudni kell róla, hogy amikor a férjem még kicsi volt, a férje ott hagyta egy másik nőért. Azóta ismerősök szerint szerelmes a fiába. Sajnos én is így látom.

Csak neki élt, ami odáig fajult, hogy a férjem nem hagyta élni. Jöttem én, és párom megváltozott. Elkezdett társasági életet élni, és nem abból állt a napja, hogy az anyját fuvarozta oda, ahova ő kérte, vagy azt csinálta, amit ő mondott.

Miután 2 éve elköltöztünk, csak rosszabb lett a helyzet, féltékenységi rohamokat csinált, az esküvő óta pedig nem is nagyon szól hozzám, vagy úgy csinál, mintha ott se lennék. Ha pedig a férjem nincs ott, folyton jönnek a beszólásai.

Nagyon bánt a dolog, de ha a férjemnek mondom, csak azt mondja, hagyjam rá, majd megnyugszik.

De úgy veszem észre, nem ez történik. Csak még jobban hecceli magát, egyre durvábbak a beszólásai, de arra nagyon figyel, hogy párom ne tudjon ezekről.

Szeretnék valamit lépni, mert ez így nem maradhat.

Csak az tartja bennem egyedül a lelket, hogy a baráti szerint én kellettem ahhoz, hogy elkezdjen élni, mert az anyja szerint vissza kellene hozzá költöznie, mert csak ott volt boldog.

Még egy darabig nyelek, de félek, aztán robbanni fogok.

Nem tudom, mit tegyek!

Nyeljek tovább, hátha megnyugszik, vagy én is szóljak neki durvábban vissza, amikor párom nincs ott?


2010. dec. 6. 11:23
1 2
 1/12 A kérdező kommentje:
És a legrosszabb az egészben, ha a férjem kérdőre vonja, mindig úgy kimagyarázza magát az egészből, hogy úgy jöjjön le, én akarom őt bántani. :(
2010. dec. 6. 11:28
 2/12 anonim ***** válasza:
75%

elköltözni jó messzire


különben nem lesz jó vége

2010. dec. 6. 11:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
100%

Ha tényleg nem tudtok közös nevezőre jutni, próbáljátok (de legalábbis Te, kedves kérdező) egy ideig "hanyagolni". Ne keressétek annyiszor, próbáljatok neki programot csinálni (nincs barátnője), próbáljátok lekötni.

Lehet magányosnak érzi magát, de az se volt megoldás, hogy a fiára "csimpaszkodjon".

Nálunk hasonló helyzet volt, csak anyukám és nagymamám között.

2010. dec. 6. 11:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 A kérdező kommentje:
Sajnos messzebb költözni nem tudunk a munka miatt... :(
2010. dec. 6. 11:39
 5/12 anonim ***** válasza:

Bizony, bizony ez egy nem egyszerű eset.

Egy jó kis hangfelvételt kell csinálni az anyós bántásairól és szembesíteni a férjed elött vele. De ez nem old meg semmit, legfeljebb bizonyíték a férjednek.

Tényleg valami programokat kéne neki szervezni, hogy ne legyen magányos.

Ha pedig abszolút nincs már más megoldás, akkor messzire kell költözni.

Mert ha nem oldódik be a probléma, akkor a házasságod megromolhat miatta.

2010. dec. 6. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 A kérdező kommentje:

Nincs barátnője, senkije sincs. Annyira bezárkózott a saját kis világába, ahol csak a fia van.

Nem tud mit kezdeni magával, ezért egész délután takarít, vagy a férjemen élősködik. Amíg ott lakott, addig is ez volt.

Hozzánk már nem mer jönni, mert mindig okoskodott, én meg beszóltam neki, azóta nincsenek a "jó tanácsai".

2010. dec. 6. 11:42
 7/12 anonim ***** válasza:
0%
tisztázzátok az egészet a Mónika Show-ban
2010. dec. 6. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 A kérdező kommentje:

A hanyagolás ment is, csak a kötelező dolgokat tudtam le, pl szülinap. De most jön a karácsony.

Nem akarom ilyen hangulatban tölteni...

Ezen már össze is kaptunk, mert nem akarok napokig velük lenni...

Akkor inkább egyedül, vagy messze, az én szüleimnél.

2010. dec. 6. 11:51
 9/12 anonim ***** válasza:
0%

szúrjátok le. adj neki mérget, darabold össze, égesd el porszivozd össze a hamuját tedd egy dobozba azt egy nagyobb dobozba és igy még párszor, áss egy mély gördöt, önts bele a paksi 'vízből' tedd bele a dobozt, temesd el, és hejezz el felette gondosan egy szemét dombot...


jobb tippem sajna nincs, én már meőrültem voltna...

2010. dec. 6. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:

Mindig ez lesz..!!

Ne csinálj semmit, a férjed szereti, végül is az anyja, aki gondoskodott róla. Ne menj rokonlátogatásra, és ha jön hozzátok, akkor meg a lehető legkevesebb időt töltsd vele egy szobában. Amíg nem áll kettőtök közé, addig kibírható...remélem. És ha a férjed szeret, neked fog igazat adni, ha nem..akkor meg nem az igazi párod.


Nekem csak szerencsére annyi jutott, hogy exem anyukája egyfolytában dolgokkal halmozta el: ezt vidd el kisfiam, ez nem lenne jó neked kisfiam?,majd nekem is..és ez már túl volt a figyelmességen. Egyfolytában az jutott eszembe, hogy ezt nem kedvességből csinálja, hanem hogy megmutassa, neki még mindig gondoskodnia kell a "kisfiáról".

Néha úgy éreztem, hogy felesleges vagyok mellé, hiszen anyuka úgyis ott van...

2010. dec. 6. 12:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!