A barátommal 8 hónapja vagyunk együtt. Eleinte az fogott meg benne, hogy elérhetetlennek tünt. Nekem megadta magát, tetszettem neki, összejöttünk. Most viszont egyre jobban készülök ki. El akarom hagyni, felejteni. De hogyan?

Nem vagyok csúnya lány, töle mégsem kapok soha bókot, de pl. ha egy kis pattanás megjelenik az arcom oldalán akkor azt megjegyzi... Nem beszél az érzéseiröl, én pedig nem faggatom, mert nem akarok nyüsszögni, inkább én sem beszélek az enyémekröl. Heti általában 1-2 szer találkozunk, akkor együtt alszunk. A hidegsége megörjít, semmi érzelem nem jelenik meg rajta, néha azt hiszem, nem is emberböl van. Nem beszél sokat, csak van. Ha beszél, általában saját magáról beszél. A múltjáról, a gyerekkoráról. Ha én kezdek beszélni az én gyerekkoromról, akkor elöfordul, h másfele néz, nem figyel, ásít. èn mindig figyelmesen hallgatom, akkor is, ha fáradt vagyok, vagy ha fogalmam sincs arról a témáról. Nem csal meg, nem szeret eljárni sehova, csak dolgozik. Mindketten egyedül élünk, egymáshoz közel. Minden nap beszélünk telefonon, ö hív. Mindketten egyedül vagyunk a világban, egyikünknek sincs igazából senkije. Engem a magány megörjít, és valamikor annyira szeretnék vele lenni! De nem mondhatom neki, csak azt várhatom, hogy ö szóljon. De pl ha hétközben egyedül van otthon délután, akkor sem hív, hogy menjek át, vagy nem mondja, hogy ö átjön, mert inkább egyedül akar lenni. De azt mondja, szeret. Nemrég mondtam neki, h szakítsunk, mert én nem tudok így élni, h nem érzem azt, hogy szerelmes belém. na akkor fedeztem fel rajta elöször kimutatott érzelmeket, de csak némi remegést, és fájdalmat a szemében. úgyhogy vele maradtam, de nem változott semmi. úgy érzem nem kíváncsi rám heti 1nél többször, és ez fáj nekem, mert ennél többre tartom magam. Azt mondják a barátaim rólam, hogy szórakoztató, kedves lány vagyok, megnevettetem és jókedvre derítem öket. Legyeskednek körülöttem férfiak, de én mindet leépítem, rájuk se bírok nézni. viszont a barátom mellett egy nagy nullának érzem magam, aki a pöcegödör mélyére való. minden szavamat meg kell gondolnom, mielött kimondom, mert ha véletlenül megbántom, akkor nála az végzetes hiba. Nem mond semmit, csak a viselkedése még hidegebb lesz, és még távolságtartóbb. Idöpazarlás vele lennem? Viszont én annyira szeretem, és nem értem miért. Tegnap éjjel is vele voltam, annyira szerettem volna hallani töle pár kedves szót, de semmi. Ma reggel gondolkodtam el azon, hogy milyen lenne, ha valaki úgy szeretne, ahogy szeretném, ha szeretnének. Elnézést a hosszú levélért, köszönöm annak aki végigolvassa és reagál rá.