Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hagyjam el ezt a pasit?

Figyelt kérdés

Néhány hónapja ismerjük egymást, a társkeresőn ismerkedtünk meg. Aranyos, kedves, normálisnak nézett ki. Én normál lány vagyok, nem vagyok bulizós, komoly adatlapot töltöttem ki.

aztán sokat leveleztünk, szimpatikus volt. Szinte hasonlóak voltunk sokmindenben.

Az első találka már elég gáz volt. Munkahelyről hazafelé mentünk, mondta hogy ledobja acuccait és sétálhatunk. Beültem az autójába és mondta hogy kicst kosz van...hát rendkívül koszos volt,úgy kellett félretenni a kacatokat mert tele volt vele az ülés, pedig nem vagyok finnyás.

A fiú ruhája szakadt volt , de úgylátszik randira nem varrta meg. Bement a házba, de rengeteg gazon kellett végig menni (kb. egy méteres gazon). Aztán kérdezte, hogy nem megyek be, mert bent van az anyukája is.

Montam nem, megvárom. Aztán kijött az anyukája egy idős néni és üdvözölt. Bemutatott nekem. (Ez elég fura volt, mert ez első randi volt).

Aztán elmentünk sétálni az ő környékükön. Már este lett, mire beszélgettünk, őnála kötöttünk ki. Mondta, hogy menjünk be, melegedjünk egy kicsit. Bementünk és később akartam menni de tök sötét volt kint és nem tudtam merre kell lemenni. Kértem hogy kísérjen le a bm-ig. Erre azt mondja: Jajj, ne, csak letalálok, ha lekísérlek, majd visszakísérsz?-Ezt mondta. Csak néztem:O


Nagy nehezen lekísért. Következő randin ismét a szakadt ruha. Kicsit izzadságszag.

Mondta menjünk fel hozzá a kertbe beszélgetni. Felmentünk. Kiderült hogy a koráról is hazudott. Én azt hittem 28 közben meg 39 éves. Ez fura volt de mindegy, én 25 éves vagyok. De rajta nem látszott hogy ilyen idős.

Aztán beengedett a szobájába nézni, iszonyú rendetlenség.

Végülis kiderült hogy neki volt pár kapcsolata, ahol a nők dolgoztak neki ő meg eltartotta őket (étel). Amikor megunta, akkor keresett mást. De végülis ingyen háztartási alkalmazottat akarhat, én nem fogom neki a kupiját eltakarítani, a gazát sem letépkedni. Ő meg nem hajlik rá, amióta egyedül van azóta az idős néni csinál ezt-azt, de szegény nem tud nehéz dolgokat csinálni.

Ja és tegnap adott két kocka csokit és azt mondta, hogy majd ledolgozom:O

Szerintetek mit akarhat a pasi? Lehet, hogy inkább hagyjam?


2010. nov. 11. 14:45
1 2 3
 11/23 anonim ***** válasza:

Nem értem a kérdést.


Hogyhogy hagyd-e el, ha egyszer nem is jártok együtt...


2. ha ennyire taszít a hapsi, minek töltöttél el vele ennyi időt? Én is randiztam társkeresőn, de aki nem volt szimpatikus azzal nem töltöttem órákat, 50 perc után elköszöntem a kávézóban és viszont hallásra.


3. már csak azért sem tudom mi a kérdés tárgya, hiszen egyetlen pozitívumot se írtál a pasasról, hogy jóképű, vagy intelligens, vagy jó a humora.. akkor miért vagy vele? azért mert más nem állt szóba veled?


32/N

2010. nov. 11. 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/23 anonim ***** válasza:
Miért mentél el a második randira is?Mint mindenki én is azt mondom,hogy hagyd és válassz engem.Én nem vagyok azért ennyire gáz:)
2010. nov. 11. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/23 anonim ***** válasza:
100%

Ne hagyd el.

Összeilletek.

Ő trehány, te meg hülye vagy.

1. mert másodszor is találkoztál vele

2. mert ezek után felteszel egy ilyen kérdést

2010. nov. 11. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/23 A kérdező kommentje:

32N

sokat beszélgettünk, mert jól lehet vele beszélgetni, és úgy, hogy nincs közöttünk zavar. A másik, hogy ő az első aki bejön, jóképű és iskolázott is, tehát ezzel nincs baj.

Csak a többivel.

Nem járunk, csak találkoztunk, mert tetszik. De inkább hagyom, mert én nem akarok tőle így semmit.

2010. nov. 11. 15:02
 15/23 anonim ***** válasza:
Nekem azért nem kellene mert hazudott a koráról és mert a szüleitől függ, holott már régen önellátónak kellene lennie. Nem érdekelne, hogy rendetlen, férfi és kész, de a hazudozás az más, meg nem kísért le :S Én hagynám.
2010. nov. 11. 15:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/23 anonim ***** válasza:

Azért a rendetlenség nem egyenlő az igénytelenséggel...

-.-"

2010. nov. 11. 15:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/23 anonim ***** válasza:
Menekülj!!!!!!!!!!!!!!!!!
2010. nov. 11. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/23 Moszuke ***** válasza:

rendetlenséget rálehet írni az agglegény számlára.

a hazudást, taplóságot nem.

mindenképp "hagyd" el.

2010. nov. 11. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/23 anonim ***** válasza:

Az meg a minimum,hogy hazakisér téged,még kérés nélkül is.

A másik meg,hogy magáal szemben sem igényes,mert írtad,hogy izzadtságszagú volt.:S Nameg,hogy rögtön célzásokat tesz a szexel kapcsolatba meg hazudott a koráról...

2010. nov. 11. 16:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/23 A kérdező kommentje:

Köszi szépen a választ, szakítottam vele. Remélem nem fogja ezt az oldat olvasni:-D

Megkönnyebbültem!

2010. nov. 11. 17:18
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!