Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Most már cask szórakozik velem?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Most már cask szórakozik velem?

Figyelt kérdés

Van 1 nagyon jó barátom, aki megkérdezte szeptemberben, hogy mi lenne ha több lenne köztünk később. erre igennel feleltem. azóta is nagyon jó a kapcsolatunk.

Ő meg még ráadásul eléggé "nyuszi" 20 éves létére,és sztem lelki sérült is ,nehezen bízik meg bennem,meg úgy általában az emberekben.

Mostanában úgy veszem észre, hogy nem akar találkozni. Múlthét kedden voltam nála ,igaz nem sokáig. (eddig voltam elengedve)

Majd említette nekem aznap msnen h szeretett volna még dumálni velem.

Felhvott csütörtökön h mi lenne ha találkoznánk pénteken, majd vasárnap. A péntekre igent mondtam, de végül péntek délután lemondta a talit.

A vasárnapra először azt modntam h nem,de végül péntek este felhívtam h mégis jó a vasárnap. Ő erre azt modnta h szombat délelőtt felhív. Nem hívott, mert kiderült h egy haverjánál hagyta a telóját -.-"

Aztán este írt smst h nem jó neki a vasárnap.

Ma volt vele táncórám,és végig furcsán viselkedett..olyan kedvetlen volt. Megkérdeztem tőle h mibaja,de azt modnta h "fáradt". Ezt elhigyjem neki vagy mit tegyek?

Én valahogy úgy érzem h szeretem őt,ő viszont nem szeret engem :S Most ez cak pillanatnyi állapot, vagy más van a dologban?

Ja és elvielg most pénteken nála aludnék,ez már le van fixálva,de azt modnaj így utólag h nem biztos, mivel okt. eleje óta van tervbe a most péntekre 1 baráti összejövetel.


2010. nov. 9. 16:53
 1/2 anonim ***** válasza:

Egyáltalán nem biztos az, hogy szeret téged, szerintem inkább csak ragaszkodik hozzád. Mert nincs neki senki más és nem is nagyon lesz mert ahogy írtad nehezen barátkozik nem bízik senkiben.


És ha te nem érzel iránta semmi komolyat ugy gondolod h ez sosem fog változni és csak azért vele lenni mert sajnálos, mert valljuk be te SAJNÁLATBÓL vagy vele, ezért nem szabad.


Jobb lesz neked ha ott hagyod ha már most így gondolkodsz felőle. Egy kapcsolatban nem elég ha csak az egyik ember szereti a másikat.


Ez a véleményem.

2010. nov. 9. 16:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
ez szimplán depis és kerül téged. Én k*rvára leszarnám a haveri társaságot, nekem a barátnőm lenne az első és a legfontosabb, úgy látszik másnál nem így műxik. Csak azt nem tudom, akkor mit vár el a msáikkal szemben? Te se csinálj magadból bohócot. Nem muszáj fiatalon ilyenekkel együtt lenned, akik nem valók hozzád. Keress értelmesebb embert! F
2010. nov. 9. 18:05
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!