Hogy reagaltok abban a pillanatban mikor epp szakitanak veletek?

Altalában nem szakitanak velem hanem kiprovokálják hogy én szakitsak, görények aljasak a határaimat surolják mikor lépek már ki magamtól.

De pl tinikoromban még volt egy tinisrác aki korrekten szakított. Elmondta hogy el kell költöznie a szüleivel meg stb.

Emlékszem ő le akart ültetni előtte én mondtam én inkább állnék nem akartam komoly beszélgeteseket már elore éreztem meg tudtam is mi van korulotte, sőt nem is elotte alltam hanem mentem tovabb ne üljön, menjünk a törzshelyekre pályákra elindultam de nem jött, maradt. Igy visszafordulva megálltam tehát volt köztünk talán 6 kisebb lépés távolság.

És elkkezdte a monológját.

És en nem akartam hallani..és én a madarakat figyeltem meg minden más környezeti ingert es tereltem nem akartam látni se azt a szomorú komoly arcát sem. Es valahogy automatikusan "hallasom" se volt. A madarak csicsergését hallottam de őt nem..csak hallom hogy beszél de nem tudom mit.

Mivel kényszerbrn voltam igy kenyszerbol hallgattam végig így."süketen".

A végén megkerdezte: érted?

És akkor mondtam: nem. nem mondanád em mégegyszer légyszi?

Erre azt felelte: nem.

De tudtam amugyis a komoly fejből arcábol mi van. Nem kellettek nekem ehhez a szavak.

De eljött velem sétálni tovább. Alig haladtunk. Elkezdtem könnyezni es letörölte a szememről a könnyeket, es bíztatott, hogy majd találok mást.

Aztán pár nap mulva hallottam vissza hogy öngyilkosságot kísérelt meg, kórházban van.

Nálam ilyen hidegzuhanyos-szívmegállós állapotok voltak

Volt akinél egyből sírtam.

Volt akit szimplán otthagytam... És utána sírtam csak. Nem akartam, hogy lássa.

Egyvalaki volt eddig, aki szakított velem, ő többször is. Nagyon fájdalmas volt, és próbáltam választ találni a miértre, finoman próbáltam beszélni vele sokat, többször is. Beszéltetni, ott tartani, időt nyerni. Zaklatott voltam és kétségbe esett. De aztán némi agónia után mondtam, hogy akkor legyen így és elengedtem.

A végén aztán én szakítottam vele, végleg.

Teljesen hideg fejjel nyugtázom, mintha nem érdekelne.

Utána hazamegyek... És töltök egy utolsó szép éjszakát a hárombetűs szeretővel L egjobb S zép D olgaimmal, utazunk egy szépet, aztán mikor véget ér a móka, akkor lefekszem aludni az előre bekészített gyógyszerekből óriási osztogakat szépen beveszem és lefekszem aludni, örökre. Ami megnyugtató, hogy a szakítás nélkül is ezt tenném, mert nincs értelme az életemnek. Az egyetlen célom, hogy fizikailag boldog legyek, amikor meghalok. Minden más irreleváns. És ez szerencsére lehet a hárombetűs szeretőnek.

Így a boldogan mehetek el.

(Kapcsolatom sincs, mert nem tudnám azt fenntartani, még a barátságokat se igen sikerül, egyszerűen nem tartozom már ebbe a világba)

Eddig egy komoly kapcsolatom volt, úgyhogy csak arról tudok nyilatkozni. Ő szakított velem, mert "már nem szeret" és megismert valakit. Az utolsó beszélgetést nagyon hidegen kezeltem. Beletörődtem és azt mutattam neki, hogy nem érdekel az egész, nem akartam azt mutatni hogy ő kell nekem, pedig majdnem beledöglöttem. Aztán szakítás után egy héttel elkezdtem durván ismerkedni, rá két hétre már mással voltam (a lány is csak szexet akart, nem vertem át), azért hogy megmutassam, hogy nekem ő senki. Hogy helyesen csináltam-e azt nem tudom, de "sikeres" volt az egész, mert vissza hallottam egy barátnőjétől, hogy fél évig napi szinten téma voltam, hogy hogyan tudtam így elfelejteni, úgy hogy a csavoja ezt kellett hallgassa fél éven keresztül.

27f