Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Volt olyan, hogy valami külső körülmény miatt szakítottatok a párotokkal?
Szinte csak az megy.
Első tinikapcsolatom szülők miatt lett vége. Ők elköltöztek x100 kilométerre a srác magával akart vinni, anyáék nem engedtek.sírás dráma elválás.(2 évet jártunk)
Huszonéves párom (együtt éltünk)vmelyik rámnyomuló pasi azt kezdte rólam terjeszteni hogy voltam vele, bekavart, párom visszahallotta ezt már a rokonaitol is, szó nélkül kidobott 3 év után(közöm nem volt soha más pasihoz..)4 honapig teljes nokontakt volt aztán kibékultünj ill összejöttünk ugy hogy azt mondta lehet ő is hibás volt abban hogy megcsaltam lehet hanyagolt.(nem csaltam meg!soha nem hitte el)
Volt olyan párom is aki 2 év járás után valahogy elkezdett feketén üzletelni éjszakánként mindig úton volt, már alig voltunk egyutt is, aztán eltűnt, kereste az anyja is tudok e vmit.(hát lecsukták 4 év..)megint sírás drámák levelezések..
Volt akinek a haverjai nem fogadtak el, állandoan gúnyoltak fikáztak, egy idő mulva már a párom is kiábrándult inkább mert nem vagyok egy "vagány"lúzerpasikkal bandázó csaj.
Nem egy olyan exem van akivel sülve főve voltam egyutt es akkor lett vége, mikor elkezdtem dolgozni es szinte csak enni furdeni aludni jártam haza es csak a hétvégém volt szabad. Eleinte unatkoztak nélkülem meg feltalálták magukat ügyesen, később meg felszedtek mást, míg dolgozom. (Talán ez a legjellemzőbb..)
Ja meg olyan nyári szünetes nagyszerelem is volt mintva Grease-ben, a suli miatt lett vége hogy visszamentem a városomba a srác nem is bizott bennem hogy nem pasiznék. Le is mondott rolam ahogy visszamentem.
1.voltam
3 nem idegen csávo szavára adott hanem már a rokona is mindta neki.
Meg 3 évet eltunk egyutt. 4 honap nokontakt után meg még 3 év.
Vele a nullárol kezdtuk lakasunk oenzunk se volt mikor osszejöttunk mindent egyutt épitettunk fel! Nagyon is komoly volt.
Meg aki élből dobja azt aki csalná az nem azt jelenzi hogy nem szereti. B+ en is kivágnék akárkit ilyenért!
Sőt nálam olyan sincs megcsalásnál hogy biztos miattam mert en hanyagoltam volna a másikat. Pff.
Nálam ilyen nincs is mint nála.
Férjem felnőtt lánya majdnem szét szedett minket, szerencsére nem sikerült.
Mindent elkövetett a hazugságtól kezdve az agresszióig is.
Nekem támadott, a férjem rá hagyta stb.
Végül együtt maradtunk, amikor rájött hogy szeret az apja és nem akar tőlem elválni akkor meg feljelentett minket 2szer két különböző hatóságnál.
Milliókat kellett volna fizetnünk ha nem találnak mindent rendben a boltban, a kutyáinkat is el akarta vitetni, írt egy levelet a polgármesteribe hogy éheztetjük a kutyákat és láncon vannak tartva.
Mindent össze kamuzott ami eszébe jutott.
Szerencsére ő is megtalálta a társát, azóta már nem velünk mocskoskodik ✌🏻most csak az öccsét szedte szét a barátnőjétől 😒
Mi nagyon nagy viharokat éltünk át együtt. De a közös célok túl lendítettek minket mindenen.
Igen. Külföldön akart dolgozni évekig, én meg nem akartam kiköltözni.
N
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!