Normális, hogy ezt érzem? Mi lenne a helyes?

Sziasztok!

26 éves nő vagyok, másfél éve vagyok együtt a párommal, viszont távkapcsolatban élünk, a párom 31 éves.

Már egy ideje, kb fél éve, mondogatom neki, hogy költözzön hozzám, mert heti 1-szer találkozunk, hol én megyek hozzá, hol ő jön, viszont elég fárasztó az ingázás, és én többre vágynék már, nem csak hétvégi találkozásra másfél év után.

Ő nem igazán van erre megérve, persze mondogatja, hogy ő is szeretné ha összeköltöznénk, viszont soha nem tesz ezért semmit, tehát nem igazán próbál erre megoldást találni. Én próbálkoztam, hogy megoldjam ezt a dolgot,úgy, hogy a jelenlegi munkahelyemen szerettem volna kérni, hogy 1 évre mehessek át a párom városába dolgozni, de sajnos nem lehetett kivitelezni, mert ott nem volt hely.

A páromnak felajánlottam, hogy jöjjön akkor ő hozzám, ismerőseim segítettek munkát keresni, fel is vennék, de valamiért mindenféle kifogással kezdett jönni.

Körülbelül fél éve van ez a helyzet, hogy "majd jövök". Én kértem, hogy mondja meg őszintén, ha nem szeretne hozzám költözni, mert annál rosszabb szerintem nincs, mint amikor valaki idejét húzzuk.

Előtte volt már egy komoly kapcsolatom, 6 évig voltunk együtt, eljegyzés is volt, viszont vége lett eltérő nézetek miatt. Már ott is éreztem 3-4 év után, hogy nem igazán passzolunk, és nem éreztem, hogy ő lenne az igazi, de első kapcsolatom volt, így húztam-húztam, sőt ő semmiképp nem akart szakítani, aztán utólag belátta, hogy mi nem egymásnak vagyunk teremtve, de ott is inkább az exem miatt nek szakítottam korábban.

Na most ugyanezt érzem, én már kezdwk elhidegülni tőle, úgybérzem többre van szükségem, lassan 30 leszek, és jó lenne ha lenne valaki mellettem, akivel egymást segítjük, támogatjuk (nem anyagilag, van saját lakásom, szüleimtől távol élek), de úgy tényleg hiányzik nekem, hogy igen egy férfi, aki támasz tud lenni, és akit én is tamogathatok, szóval na egymással fejlődni.

Olyan fura, hogy eddig 2 ilyen srácot fogtam ki, akik így tök jólelkűek meg rendesek, de valahogy mégsem tudnak eléggé féfiasak lenni, és kicsir határozottabbak.

Elmondtam a páromnak is már a legelején, hogy a távkapcs nekem nem opció, jó az elején, max 1 év, ameddig megismerjük egymást s lássuk hogy működik-e a dolog, de itt úgy látom megbukni látszik.

Nem tudok már ebbe a kapcsolatba több energiát fektetni, viszont ha megint belegondolok, hogy újra ismerkedni kell, elejétől venni az egészet, főleg a mai világban, ahol annyira kiszámíthatatlanok az emberek...

Nem tudom mi lenne a helyes döntés. Csak szeretnék valakit, aki látom, hogy értem is harcol, akinek fontos vagyok és szeretné ha közösen haladhatnánk, egy társat.

Mi lenne helyes szerintetek?

Köszi ha elolvastad!