El kell engednem életem szerelmét?

Szóval 2 évig tartott a kapcsolatunk. Már az elejétől kezdve tökéletes volt, a tenyerén hordozott, a környezetünkben mi voltunk az álompár. Törődő volt, kedves, segítőkész, mindent megtestesített, amiről valaha álmodtam, már az elejétől kezdve a közös életünket, házunkat, családunkat terveztük és másfél hónappal ezelőttig ez így is maradt. Akkor kezdtem el érezni, hogy valami történik benne, hangulatától függően távolságtartó volt velem. Körülbelül 2 hét telt el, mire sikerült kiszednem belőle mi is okozza ezt, mire kibukott, hogy ő azt érzi, hogy a nemzetközi kamionozásra vágyik, hogy utazzon, járja a világot. Én ezt élből elutasítottam, úgy éreztem egy ilyen párkapcsolatnak a mi korunkban és a közösen töltött idő rövidsége miatt nincs értelme. Úgy feküdtünk le aludni, hogy nem beszéltük meg végül mi legyen, itt már én tartottam a távolságot. Másnap munkából hazaérve azt mondta mellettem döntött, nem akar elveszíteni engem. Megint minden jól ment 2 hétig, amikor ismét furcsán kezdett viselkedni, megint 2 hét volt kiszedni belőle, ugyanaz a probléma, nem tudja mi legyen, nem tudja ezt a kalandvágyat kiölni magából és úgy érzi belebetegszik, ha pedig elmegy a hiányomba betegszik bele. Rettenetesen fájt az egész, viszont itt már azt mondtam, hogy próbálja meg és majd kiderül mi lesz velünk. Viszont azt mondta, hogy ő így nem tudná fenntartani a kapcsolatot, hogy 2-3 hetente találkozunk csak egy hétvégére. És a bennem okozott törés miatt, szerinte nem lehetne már ugyanolyan a kapcsolatunk, mint ezelőtt, ő pedig nem akar tovább bántani.

Tegnap éjszaka összebújva aludtunk el, teljes bizonytalanságban, reggel pedig elbúcsúztam tőle, mert nem tudom találkozunk-e még valaha. Mindketten sírtunk, mindketten szeretjük egymást, de még mindig nem hangzott el semmi konkrét. Azóta nem beszéltünk, én délután összeszedtem néhány holmimat és eljöttem. Nem tudta kimondani, hogy vége, de azt sem, hogy nem. Azt mondtam neki, hogy a héten próbálok mindent elhozni tőle, hogy ne zavarja, mire azt kérdezte miért akarok mindent elvinni.

Őszintén nem tudom mi legyen a következő lépés. Hogyan lehetséges, hogy feladjon mindent csak így, egy ekkora szerelem után? Nem tervezem keresni, hagyok neki időt, hogy végiggondolja mit szeretne, viszont mindketten úgy érezzük, hogy még egy ilyen szerelem, ilyen társ nem lesz az életünkben, de rettegek a gondolattól is, hogy tényleg ennyi volt. Neki jelenleg nem szerepel a jövőképében család és őszintén fél is tőle, csak hogy a munkája formájában kiélje a fiatalságát. Aszociális, úgyhogy nagyon szeret egyedül lenni, ezért is lenne optimális számára ez az egész.

Fogalmam sincs mi játszódhat le benne, de rettegek minden gondolatától. Ti voltatok már bármelyik fél helyzetében, mit tennétek vagy mivel magyaráznátok ezt az egészet?

Én 26N, ő 28F