Szeretem a páromat, de nem tudok vele boldog lenni, hogy tudnám elengedni?

1-es nőként én nem külsőségekre megyek. Randiztam kopasz, őszülő, 169 centi magas (nem volt annyi sem élőben ez 100%) férfival is, nem ez volt velük a probléma.

Neki nélkülem is teljes az élete, egyszerűen nem kellek bele nagyon, totál jól megvan. Itt volt a baj, nekem hiányzott egy társ, valaki, akivel építhetem az életünket egy PÁRként. Én alapból is depresszív vagyok amúgy, van más alapbetegségem is és én nem sem vagyok egy 10/8-as csaj, átlagos, 10/6. Neki semmilyen lelki-testi baja nincs, nem tudok empatizálni se vele se viszont, amikor az edzés utáni izomláz a baja... ha nekem megvan a menzeszem, általában nem találkozik velem. És én legyen empatikus vele? :/ azt hozta fel példának, miért kell empátia a nők felé menzesz alatt, mert hormonok stb., a férfiakkal miért nem empatikusak a nők mert kanosak? Nekik is vannak hormonjaik.

Lelkileg kicsinál az ilyen tapló dumákkal, de ő viccesnek tartja.

Ma van a szülinapom, fel sem köszön

Vannak kapcsolatok, amik sajnos nem párkapcsolatok. :( Én rájöttem, hogy ez is egy ilyen. Neki ennyi elég, nekem nem.

De nagyon nehéz így bárkit is találni. Nekem akár lelkileg, akár fizikailag mindig lesznek nehéz időszakok, amikor empátiára lesz szüksége a páromnak, és aki, mint a mostani pasim sosem élt at ilyet, ezt sose értheti meg, sosem lehet ezekben lelki támasz. Mint amikor összejön két gluténérzékeny erted. Nem azt mondom, hogy olyan emberrel akarok járni, aki szintén pszichológushoz jár, de az önfejlesztés és lelkiség fontos.

Ez hiányzik teljesen ebből a kapcsolatból. Én megértem hogy a férfiak nem annyira lelkizősek meg hasonlók, nem lesz olyan, mint a legjobb barátnőmmel, de vele ezt semmilyen szinten nem lehet.

Nincs, a barátaimmal is eltávolodtunk mert másfelé sodort az élet, nemrég óta van új munkám, de ott egyetlen ferfi sem dolgozik, előzőben nem voltak szinglik. Egyetemen bölcsészkarra jártam (ez sem segített az önbizalmamon, mert ezt általában lenézik, pedig ilyen munkákra is kellenek emberek, nők...), ott a tanulók 90%-a nő és meseszép nők jártak oda. Még a saját apám is azt mondta hogy labdába se rúghatnék ilyen esélyekkel. Anyukám se jósolt nekem sokat a depresszív természetem miatt. De persze azt hajtogatták ezek után is, hogy valaki csak akad nekem is. Szoval járok terápiába, feldolgozgatni a családi pakkot, hogy nem vagyok elég jó stb...

Páromat nyilván társkeresőn keresztül ismertem meg. Bulikban nem is tudtam volna, ha hiszed ha nem, ahány ilyen helyen voltam minden ferfi dohányzik. Semmilyen függőséget nem vállalok a másikban. Később kiderült páromnak más jellegű függősége van. Hát az sem jobb, mint a direkt egészségkárosító anyagok, meg még drága is. :(

Igazad van, ez egy szerencsétlen kifogás volt, korábban is kapcsolhattam volna.