Miért kell ennyire lehúzni a másikat?

Vízhűtéssel szeretnék PC-t rendelni, mire a párom teljesen kiakadt, hogy “Értesz te egyáltalán ahhoz?! Azt karban kell tartani, cserélni kell…?!?!” stb., totál debilnek nézett, mintha minimum azt mondtam volna, hogy na szia megyek bombát hatástalanítani. Volt egy másik ilyen eset is, amikor sütni akartam valami süteményt amire csak annyit reagált, hogy inkább ne, mert drágák az alapanyagok, ha elrontom és ki kell dobni. (Nem szoktam gyakran sütni, de nem vagyok analfabéta a konyhában, inkább ő ódzkodik a süteménysütéstől, ha szóba kerül a téma, hogy az milyen bonyolult, utál sütni, stb. de egyébként ő is tud, karácsonykor ő szokott bejglit csinálni.)

Megjegyzem, hogy ez nem mindennapos és nem minden helyzetben néz balfsznak, de jogosan érzem ilyenkor kiábrándultnak magamat? Alapból egy tök önálló ember vagyok, sokáig éltem egyedül, meg tudom oldani a problémáimat, tudom használni a Google-t ha valamihez nem értek, mert sajnos nem születtem minden tudással a fejemben, végső esetben meg tudok szakembert keresni, ha a képességeimen kívül esik valami. De az ilyen megnyilvánulások után mindig azt gondolom, hogy ő valami szerencsétlent lát bennem, ez esetben meg minek van akkor velem.