Vannak valamilyen tanácsaitok, hogy első kapcsolatban hogyan lehet könnyen hozzászokni az új "helyzethez"?

A leírásod alapján te is hasonlóan független típus lehetsz, mint én. Szeretsz egyedül lakni, szeretsz akkor kelni-feküdni, mikor akarsz, nehezen alkalmazkodsz máshoz, bármennyire is jó vele. Én az évek alatt rájöttem, hogy nekem hatalmas nyűg egy kapcsolat, nem szeretek alkalmazkodni máshoz semmiben sem. Akkor se, ha amúgy szinte mindenben tökéletesen megfelelne nekem, nem érzem jól magam a kapcsolatban és Isten ments, hogy mégegyszer együtt lakjak valakivel.

Igaz én 6 évvel idősebb vagyok, a te korodban még én is bőven próbálkoztam hozzászokni egy kapcsolathoz, nem rendelkeztem olyan önismerettel, mint most. Neked is ki kell járni ezt az utat. Lehet, hogy te idővel megszokod és boldog leszel vele, de lehet te is rájössz arra, hogy jobban szeretsz szingli lenni.

Ezek nekem is nagyon nehezek voltak, nekem nagyon későn lett kapcsolatom és annak ellenére, hogy nagyon is megbízom a partneremben, gyakran befeszítenek ezek a dolgok. Nem azért mert ott van a másik, hanem inkább mert nem a megszokott dolgok vesznek körül, nem úgy történnek a dolgok, ahogyan szoktak.

A szex mindig kicsit béna, hiszen nagyon intim, nagyon kiszolgáltatott szituáció. Ebben teljesen fel kell oldódni, teljesen megbízni, megtanulni kommunikálni. Nekem attól, hogy lettek kevésbé jó élmények és ezeket meg tudtuk beszélni sokkal jobb lett. Mármint sokkal jobban élvezem az egészet mentálisan, mert felszabadító, őszinte, nyitott és ez sokkal, de sokkal jobb szexuális élményeket eredményez.

Az alvás nekem borzalmas dolog. Kisgyerekkoromtól kezdve utáltam máshol aludni, eleve itthon is egy rossz alvó vagyok. Most a partnerem felé az a nagy dolog, hogy egyáltalán hajlandó vagyok nála aludni. Kicsit irigyellek, hogy te vele jól tudsz aludni, szerintem örülj ennek és ne stresszeld magad amiatt, hogy korábban alszol el. A reggel meg mindenkinek ugyanolyan: reggel senki sem szép, senki sem jó illatú. A másik sem az, ehhez hozzá kell szokni.

Összességében úgy gondolom, hogy türelem kellett. Most is néha előjönnek ilyen kisebb bosszantó dolgok, de akkor megpróbálok valami belső nyugalomhoz visszatérni. Vagy szimplán megmondom neki, hogy oké, értem, de akkor most 20 percig legyen olyan kedves és ne szóljon hozzám, mert ébredezek és nem fogok tudni elcsevegni vele. Utána, ha felébredtem szívesen megbeszélem a dolgot, meghallgatom.

28 éves vagyok, párom is es ő az aki nem igazán szeret másokhoz alkalmazkodni. Ebből szakítás lesz, mert semmi programot nem akar, meg semmit sem, ami nekem fontos lenne. Nem vagyok mártír és egy szubmusszív tyúk, hogy eltűrjem, ha ő megmondja mikor-merre-hányóra, akkor legyek kedves alkalmazkodni. Amúgy a szex meg az együttalvás volt az egyetlen dolog ami ment vele részemről, ő problémásnak érezte, nem pihente ki magát, mert olyan nem lehetett, hogy mondjuk játék helyett emberi időben bújjunk össze, csak rohadt későn, este 10 után. Este 8-kor ő leül játszani.

Na ilyen pasival én nem akarok szexkapcsolatot se tőbbet, ha nem muszáj, mint a dedóban. Én komoly kapcsolatra vágyom, alkalmazkodjon a másik is. 9 évig éltem lakótársakkal, ott is voltak jobb-rosszabb élmenyek, de egy kapcsolatban alap az együttélés, nekem ez az egymáshoz átmászkálas dolog is tök terhes fél év -1 év után.