Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Csak a súlyom miatt nem jött...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Csak a súlyom miatt nem jött össze velem?

Figyelt kérdés

Van egy fiú, akit neten keresztül ismertem meg. Kb. 5 hónapig beszéltünk interneten keresztül, addig nem is találkoztunk, főleg, hogy elég messze lakunk egymástól (250 km). Küldtünk egymásnak 1-1 képet, már annyira megkedveltük egymást, hogy biztosnak vettük, nem lesz gond élőben sem. Aztán szülinapomon találkoztunk...Én kicsit másra számítottam külsőre, képen helyesebb volt, ennek ellenére nagyon megkedveltem és tetszett nekem. Utólag kiderült, hogy ő is másra számított (azt hitte vékonyabb vagyok, pedig nem egy 10 éves képet küldtem, tudta hány kg vagyok stb.). A lényeg, hogy közölte, nem vonzódik hozzám, de úgy érzi, lehet, hogy később ez megváltozik.

Ennek már 2 éve, azóta is mindennap beszélünk, mindent megvitatunk, úgymond legjobb barátok lettünk. Már nekem se tetszik, mint férfi, ő is kijelentette, hogy nem lesz köztünk semmi.

DE! néha tök furán viselkedik, állandóan féltékeny, megsértődik ha más férfiakról beszélek, ha bulizni megyek, sms-eket irogat, hogy mi van velem. Meg tett néha egy-két megjegyzést, hogyha lefogyok, elvesz feleségül. Mondjuk ezt viccelődve mondta, de kicsit olyan érzésem van, hogy ha lefogynék (hozzáteszem nem vagyok 100 kg, csak neki a nagyon vékony nők tetszenek), már tetszenék neki és szeretne tőlem valamit.


2010. nov. 1. 14:31
 1/9 anonim ***** válasza:
Én szerintem hagynám. 2 éve már hogy nem akar tőled semmit.. akkor? Kezdj új életet. De kérdezd már meg tőle hogy ő kire mire vár? miért féltékenykedik? Egyszer kérdezd meg tőle hogy miért nem akar veled kapcsolatot.. És őszintén válaszoljon. 21L
2010. nov. 1. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:
De én már nem akarok tőle semmit, barátként tekintek rá. Ezért sem akarom vele megszakítani a kapcsolatot. Közben ismerkedek férfiakkal, nem rá várok.
2010. nov. 1. 14:41
 3/9 anonim ***** válasza:
100%
Mar ki is mondta tobbszor, hogy nem akar toled semmit, akkor mi itt a kerdes? Amugy ha vonzodna hozzad, szerelmes lenne beled, nem a sulyod akadalyozna meg. Ha meg valaki olyan felszines, hogy ez donti el nala egy kapcsolat letet-nem letet, akkor nem erdemes vele foglalkozni. En biztos nem pazarolnam az idomet ra. Most gondold el...lefogysz, lesz gyereketek, mar a terhesseg alatt megcsalna, mert nem 50 kilo leszel. Milyen felfogasu ferfi az ilyen? Epp ez az a tipus, akivel nem szabad osszejonni. Nem tudom, hogy mit latsz benne, mert igy leiras alapjan csak egy felszines bunko, aki azert beszel veled, mert most epp nincs mas.
2010. nov. 1. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:
Igen, elméletileg nem a súlyon múlna. De szerintem emiatt nem tud hozzám vonzódni, mert neki nagyon nem tetszik, ha valakin akár egy deka felesleg van. Amúgy nem csajozós egyáltalán. 25 éves és még soha nem volt barátnője.
2010. nov. 1. 14:48
 5/9 anonim válasza:
Lehet, hogy pont ezért, mert olyan elvárásai vannak, amiknek egy lány sem tudna felfelelni, ha mégis, akkor a lánynak nem kell egy ilyen pasi. Főleg, hogy te is írtad, hogy nem is olyan helyes, mint képen. Én a helyében nem válogatnék a lányok között a súlyuk miatt, ha tényleg erről lenne szó.
2010. nov. 1. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
100%
Ez is mutatja, hogy senki sem jo neki. Szerintem nagyon valogatos, ebbol nem lesz semmi. De en ilyenen a helyedben nem keseregnek. Jo az ilyen embereket minel messzebb tudni magadtol, mert csak a konfliktus van veluk hosszutavon.
2010. nov. 1. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
Ez bizony súlyos kérdés...!
2010. nov. 1. 14:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
tedd össze a két kezed h nem jött össze vele, 250 Km..kimondani is sok nem hogy ezeken a csodás magyar vasútakon leutazni ... vagy esetleg ilyen benzinárak mellett ... halott kapcsolat az biztos.
2010. nov. 1. 15:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
hagyd a fenébe.
2010. nov. 1. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!