Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Felmerjem vállalni a fétisemet a párom előtt?
Nos, ugyan jelenleg párom nincsen, de voltak kapcsolataim korábban, amelyeknek többnyire én vetettem véget, mert szexuálisan unalmas volt számomra, és nem éreztem hogy ki tudja elégíteni a fantáziámat.
Külsőmmel sosem volt baj, jól nézek ki, és ha szeretnék nagyon hamar fel tudok csípni technikailag bárkit, mert jó a beszélőkém is. Ezért viszonylag sok nőm is volt, de pont azért nem éreztem jónak a szexet senkivel sem, mert egy ideje zavar, hogy senkinek nem mertem eddig felvállalni egy féltve őrzött titkom. A lábfétisem. Nem, nem az elmebeteg, büdös zoknit szagolgató kategória. Nem is a büdös női lábakra izguló baromság. Mióta eszemet, meg persze a szexuális orientációmat tudom, vonzanak a női lábak, talpak, egy igényes szépen kifestett, vagy akár formás láb, ugyanolyan lázba tud hozni, mint egy fenék, comb, vagy mell… (Gyerekkorom óta)
Sosem mertem senkinek sem beszélni róla, mert szégyelltem, kicsit most is szégyellem.
Nem tudom, hogy valóban szégyellni való e. Azonban eddig soha egy lánynak sem mertem elmondani, mivel legtöbben az elején már tettek utalásokat, hogy “reméli nem vagyok olyan elmebeteg mint az egyik exe, hogy a lábaira izgulok.” Persze ezek után kedvem sem volt felvállalni, és mindig egy be nem teljesülő vágyam maradt, hogy esetleg bevonhassak valós szexbe ilyen dolgokat. Ebből indult egy pornófüggőség, hiszen ezt a vágyamat sajnos csak ott élhettem ki, ezen próbálok dolgozni, de attól tartok továbbra sem fogok találni olyan partnert aki ebbe benne lenne. Rohadtul rosszul éreztem magam minden kapcsolatban emiatt, főleg hogy ahol esetleg meg is próbáltam utalni rá, vagy felvállalni, (1-2 eset) ott egyből a furcsa tekintetek fogadtak. Lehet hogy nem normális a dolog, bár tudtommal nőknél is előfordul egy általuk szépnek ítélt férfi kézfej láttán. Mindenesetre rohadtul szégyellem, de nem tudok mit tenni magammal, mert beindít. Minél kevesebbet kapok belőle, annál jobban vágyom rá. Velem lenne a baj? Elfogadom ha igen, de nem tudok nem vágyni erre, ez ugyanolyan ösztönös nálam, ahogy a vagina iránti vonzalom is. Sosem írtam ilyen kérdést még ki, de nem tudom honnan várhatnék tanácsot, annyira bele ültették a tudatomba, hogy ez gáz. Tényleg ennyire rossz dolog lenne bevonni esetleg ilyesmit a szexuális együttlétbe? Bocsi ha hosszú lett..
27F
Nőként írom, hogy tényleg egyáltalán nem értem, hogy egyáltalán miért kell ezt fétisnek, pláne "rossz, szégyellnivaló" fétisnek tartani. Egy szép női lábat én is képes vagyok ámulattal nézni. Hihetetlenül szép lábak vannak. :)
Akkor már a "has fétis" nekem sokkal furcsább. A legtöbb nő ugyanis - hibásan - utálja a hasát, mert nem értik meg, hogy nincs azzal semmi baj, ha valakinek van egy kis formás hasa, azt hiszik, hogy a lapos has a szép.
Szóval kérdező, csak sajnálni tudlak, hogy soha nem merted felvállalni ezt a dolgot. Legközelebb vegyél egy mély levegőt és mondd el bátran a kapcsolat ELEJÉN, hogy van ez a "fétised". Szerintem egészen bizonyos, hogy nem fog nő sikítva elrohanni.
Utolsó!
Ilyen egy konstruktív válasz, köszönöm!
Rendben, egy próbát mindenképpen megér…
15. vagyok, véletlenül előbb küldtem el a hozzászólásomat.
"az előző pasim is normálisnak adta ki magát, aztán előjött a ratyiságaival, ki tudja, ennek a normálisnak tűnőnek mi a titkos defektje".
Ha ezt egy anál-mániás férfire mondanád, még valami logikát is látnék benne, de a lábfétisre?
Hogy jön össze a kettő?? 😲
"Egy szép női lábat én is képes vagyok ámulattal nézni."
Oh, és szeretnéd, ha a szép nő a lábával a puncidban matatna?
Ámulattal nézni a Mona Lisát is lehet, kiverni rá (vagy vele) teljesen más.
"Ha ezt egy anál-mániás férfire mondanád, még valami logikát is látnék benne, de a lábfétisre?
Hogy jön össze a kettő?? 😲"
Mindkettő fétis. Én nem látok különbséget. Nálam fétis alapból kuka.
Kérdező, bolhából csinálsz elefántot. Sokan szeretjük a női lábakat, jó simogatni, puszilgatni.
Hisztivel reagálsz mindenre, szerintem nem a lábimádat a legnagyobb kattanásod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!