Mi volt a legnagyobb csalódás a párodban,vagy abban,amit tett és ennek ellenére együtt maradtál vele?

Ötvenes éveink elején járó házaspár vagyunk, 20 éve vagyunk együtt. Nejem pár éve felhagyott a szexszel, majd mindenféle intimitással, totál frigiddé vált. Mindez mellett egyre igénytelenebb lett, nem ad magára. Régi ruhában jár, jó az dolgozni alapon. Még az elromló fogaival sem törődik, így pótlással sem. Időről időre meglep engem és kamasz gyerekeinket egy újabb apró változással. Felhagyott az autóvezetéssel (jól vezetett és régóta), a sportolással, de annak lényegében minden formájával, beleértve a kerékpározást, rollerezést, illetve régen jógázott, azt passzolta először. Tulajdonképp, a munkán és a főzésen kívül semmi nem érdekli igazán. Hétköznap reggeltől estig melózik, hétvégén a konyhában van egész nap. Szeretett olvasni, társjátékokkal, ill. kétszemélyes logikai játékokkal játszani, mára azok sem kötik le...

180 fokot fordult a személyisége vagy elvitték az UFO-k és egy klónt hoztak vissza helyette. Nem tudjuk a megoldást!

Évekig küzdöttem a negatív változások ellen, a kapcsolatunk megmentéséért, de ő hallani sem akart párterápiáról, orvosi segítségről, az intimitás maximálisan tabutéma számár. Régen jól megvoltunk, beszélgetni is jól lehetett vele ezen témákról is. Mára még a közösen átélt emlékeket is törülte szinte, vagyis ezekről sem akar hallani.

Idén januárig bírtam cérnával, majd bejelentettük a családnak válási szándékunkat. Szándákunkat? Ez rossz megfogalmazás, hiszen ő úgy mondta és mondja: Apátok válni akar. Számára ez a jelenlegi állapot megfelel, ő nem kíván változást, őt nem zavarja az elhidegültség. Ha válni akarok, hát váljunk, ha nem, akkor maradunk együtt. De számomra ez a lakótársi viszony nem egyenlő a házassággal.

Itt vagyok 52 évesen, második házasságban és azon agyalok, miként fogom újrakezdeni az életem, mennyire van esélyem még talpra állni, leszek e még boldog? Merjek lépni vagy inkább értékeljem, hogy van egy kvázi családi életem, ami közel sem jó, de a semminél, a magánynál jobb.

Miért vagyunk még együtt? Mert bennem él, hogy szerettem. Nem a jelenlegi személyt, hanem aki régen volt. A kedves, aranyos, élettel teli, pörgős, lelkes, aktív nőt. Nem tudom meddig illik, meddig szükséges tűrni.

Első nejem megcsalt, én kitettem. Az olyan volt, mint a ragtapaszt gyorsan letépni. Fájt, de idővel elmúlt a fájdalom és ment tovább az életem. De ez a jelenlegi, akár a lassú méreg. Csendben, alig feltűnően, fokozatosan tesz tönkre, emészt fel.