Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy tudnád elviselni,ha a párod napokig nem szól hozzád,elvonul,mert nyugalomra lenne szüksége? Ha segítséget szeretnél tole kérni,de ő nem olyan típus és ettől inkább elmenekül. Pár nap múlva lenyugszik,de nem tudja kezelni,ha problémád van és ez
Az első ilyen után (közben) szakítanék. Öreg vagyok bohócnak, de szerintem 5 évvel ezelőtt se hagytam volna, hogy lábtörlőt csináljon belőlem a "párom".
28/N
Én is ilyen voltam, ezt addig addig csináltam amíg megcsalt a barátnőm, attól függetlenül, hogy ezt csináltam, én hihetetlenül szerettem őt. Most akkor ki a patkány, a rohadék, én, vagy ő?
Na mindegy, én megváltoztam, rájöttem, hogy így, ezzel a hozzáállással nem lehet párkapcsolatot kialakítani. Rájöttem rengeteg dologra, sokat változtam az elmúlt 1,5-2 évben. Kiegyensúlyozottabb vagyok, már nem vonulok el, mindig meghallgatom, együtt élünk. Sajnos minden kapcsolatomban ilyen voltam, de az összesnél szakítottak, így én sosem szembesültem azzal, hogy ez amit csinálok ez így nem oké.
Kivéve addig a pontig, nem tudom, hogy adjam, vagy megvessem azért, hogy megcsalt és ezzel felnyitotta sok dologra a szemem, de milyen áron....hát milyen áron.
Na mindegy, én megváltoztam, én már megjavultam...
Szerintem csald meg, hátha helyrejön, vagy legyél továbbra is öleb, akit akkor vesz fel, amikor épp olyan kedve van, és akkor dob el, amikor olyan kedve van.
3
És milyen jövőt szansz ennek a kapcsolatnak? Nyilván így össze költözni sem tudtok.
7
Gratula, hogy tudtál változtatni magadon, de azért nem a megcsalas lenne a megoldás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!