Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem akar lefeküdni velem a barátom, mit tegyek?
Mindig én kezdeményezek benne semmi akarás nincs ezen a téren, már évek óta ez megy. Nagyon sokszor próbáltam kideríteni mi lehet a baj de beszélni se lehet erről mert terel mintha nem lenne fontos vagy kényelmetlen lenne.
magamat nyugtatom csak hogy még meg lehet javítani ezt de egyre jobban úgy érzem hogy nem.
Van köztetek olyan akinek úgy ment tönkre a kapcsolata hogy a másik fél nem közeledett? Megbántátok , vagy jó döntés volt kilépni belőle?
Kb semmit nem lehet megbánni , kapcsolat függő az nem az hogy rögtön másikat keres vagy rosszabb esetben már a jelenlegi lezárta elött ismerkedik?
Nem tartom magam kapcsolatfüggőnek inkább optimistának és reménykedőnek, viszont ha kapcsolatfüggő lennék akkor már most nézelődnék vagy rögtön szakítás után. De ami biztos hogy 6 hónapig ameddig "rendbe nem jövök" de lehet hogy 1 év is lesz (40 évesen már volt pár szakításom és tudom meddig tart ez nálam)
Szóval nem , nem vagyok kapcsolatfüggő csak a végletekig próbáltam megjavítani azt amit már tudom hogy nem lehet.
Ebben nem értek egyet, tényleg rossz a kapcsolatom (ezen a téren) de ahogy tudtam próbáltam megmenteni mert a személy értékes számomra és úgy éreztem hogy meg kell próbálnom. Megpróbáltam de nem ment, eljutottam arra a pontra ahonnan már nem fordulok vissza.
A kérdésem meg inkább csak érdeklődés volt de megkaptam a választ.
Az hogy szaros pocsolyába vergődök ezt nem is tagadom ebben én nyakig benne vagyok viszont a kapcsolatfüggőséget elutasítom sőt tovább megyek :) szerintem a válaszoló nincs is tisztában hogy mit is jelent igazából így az ő véleménye haszontalan számomra viszont a többiekét nagyon köszönöm!
Hát ezekszerint mégsem tudák :) Mivan ha aszexuális? Ennek pontosan ez az oka, jelensége, attól még nagyon szerethet és tisztelhet sőt minden mésban is lehet jó de a szex elveszik az életéből és nem is vágyik rá. (az esetünkben nem bizonyított de a jelei maximálisan azok mert nemcsak felém de másfelé sem mutat érdeklődést és ezt biztosra tudom)
Az aszexualitás ki is alakulhat vagyis a kor előrehaladtával előjön és akkor mit fogsz csinálni?
Az én esetemben a szexualitás hiánya azt vonja magában hogy mennem kell, ki kell lépnem. Viszont egy több éves kapcsolat egy olyan személyel aki hihetetlenül tisztel , szeret, picit kérdőrevon bennem bizonyos dolgokat és emiatt próbáltam a végsőkig elmenni hátha tehetek valamit.
Nagyon önbizalom romboló tud lenni, ha soha nem közeledik a másik. Úgy érzed, mintha nem lennél kívánatos, igaz?
Ha nem tudsz túllendülni ezen és megszilárdítani magadban, hogy párodtól függetlenül igenis jól nézel ki, akkor baj lesz hosszú távon. Ilyenkor jön az, hogy másnál keresed a pozitív visszajelzést és szeretőd lesz vagy flörtölgetni kezdesz.
Én azt mondom, hogy vagy elmentek terapeutához, vagy kilépsz a kapcsolatból.
(Amúgy egeszségügyileg párod hogy áll? Hormonálisan minden oké nála? Van vm alapbetegsége? Pl. pajzsmirigy rendellenesség?)
Huha 18 ... Ezt nagyon jól megfogalmaztad ez a része engem is nagyon zavar mert nagyon sokszor érzem ezt magamon és magamban keresem a hibát (ez amúgy azon kívül hogy levisz teljesen nagyon zavar is)
Szakemberrnél voltunk de nem használt viszont elmentünk (sokan visszakézből elutasítják , ő nem így tett és ez jól esett)
Semmilyen betegsége nincs de olyan mint ha valaki lekapcsolta volna nála ezt a részt
Amúgy hormonálisan szerintem rendben van mert sportol rendszeresen és az köztudottan tesztoszteron növelő ami még okozhat ilyeneket de az hogy teljesen rendben van azt nem tudom biztosara mondani de látszólag igen.
Egy csendes nagyon jóindulatú férfit kell elképzelni és ő ilyen is volt mindig szóval nem ment rajta végig változás de mégis valami történt.
Igazból mind egy is mert meghoztam a döntést már egy ideje de csak most érzem igazán úgy hogy kiszállok ebből és tudom hogy nem lehet ezt sérülés nélkül megcsinálni de igyekszem a lehető legkisebbel végigvinni már ha lehet így mert emberileg csillagos ötös és a szexet leszámítva sosem volt emberileg ilyen jó kapcsolatom senkivel mint vele. Olyan már volt akivel a szex nagyon rendben volt de emberileg egy 0 jellem volt sokáig nem is birtam itt most a fordítotja és itt sokkal tovább maradtam is.
Nem gerjed rád.
Ne vesztegesd az idődet rá.
Volt olyan nő, ha csak a hangját meghallottam, megmoccant valami a nadrágomban, imádtam minden porcikáját.
És olyan is volt, hogy bármit dobott be, sehogy sem tudta felkelteni az érdeklődésemet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!