Volt olyan hogy bizonytalan voltál, hogy szakítanod kellene-e? Mi volt az ok? Végül mit döntöttél? Megbántad?

Én vagy 4-5 barátnő után kezdtem el gyanakodni, hogy nem velük van a baj, hanem én gondolok valamit rosszul. Így is van, a depresszióm, meg valami speciális nárcizmusom miatt túlzott imádatot vártam el tőlük, illetve, hogy kitalálják minden gondolatomat, kívánságomat, s nekem ne kelljen kérni.

Ezért aztán ezekkel a lányokkal szakítottam, de mindig nagyon megviselt. Igen, voltak kétségeim is. Mint kiderült meglapozottak. Az ember agya hihetetlenül képes megvezetni őt magát is... éljen a pszichoterápia.

Az exemmel ez volt. 20on évesek voltuk, sokat változtunk mindketten, és egyre inkább másféle emberek lettünk. Éreztem, hogy már nem vagyunk egymáshoz valóak, egyre kevesebb dologban érettünk eggyet, más életmódot akartunk és senki nem tud egyszerre két életet élni.

Úgy döntöttem, hogy szakítok, mert a helyzet egyre romlott, és nem akartam, hogy elmérgesedjen. A kapcsolat már inkább szenvedés volt, állandó problémák, olyan kompromisszumok, amik már nem fértek bele senkinek.

Szerettem annyira, hogy nem akartam neki tovább fájdalmat okozni. Így mindketten megtalálhattunk azt, aki sokkal jobban illett hozzánk.

Nehéz volt, de vissza tekintve jó döntés.

#1

+1

Kb 190%-ban velem is ez van. Én elmentem pszichológushoz és borderline személyiségzavarral diagnosztizáltak. Pont ugyanezt csinálom amit te.

Amúgy egyszer volt alapja nálam, szakítani akartam mert éreztem valami zavart az erőben, és elhesegettem, fél évek később kiderült, hogy fél éven keresztül csalt a barátnőm, na most itt olyan szinten betekertem magam, hogy túlságosan is nagy hangsúlyt fektetek a megérzéseimre, és mindenbe valami rosszat látok már. Jó lenne egy új agy!

#4

De te nő vagy.

Mikor szakitásokat provokálnak.

Én ugye szeretem építeném a kapcsolatot, de a másik rombolja. Tehát ha szakítanék vagy szakítok, nem is az én akaratom követem, hanem a másikét. Hisz én vagyok a szerelmes fél, meg aki tervez. Tehát a szakítás "önellenes" egyben. Mintha magamat kéne leszúrnom. Ez a racionális szint.

Ezeket a konfliktusokat nehéz feloldanom magamban.

Aztán az érzelmi szintje az egésznek: annyira provokálják tovább es teszik tönkre a kapcsolatot hogy azt érzem kezdek kiábrándulni. Viszont én szerelmes akarok maradni. Tehát a kiábrándulás sem magamtol van hanem ők mozgatják az érzelmeimet is!

Tehát a kapcsolat elején amikor fűznek elérik hogy beleszeretek, aztán a kapcsolatban meg elérik hogy kiábránduljak? Es ez ellen küzdök hogy de én szeretni akarom, nem akarom, hogy ezt bennem tönkretegye.

Hogy lehet ekkora hatalmuk rajtam? Én meg mint vmi marionettbábu akit ráncigálhatnaj csak ugy?

Ha akarják vele járok ha meg azt akarják, akkor elérik, hogy én kiábrándulok és szakítok?

Mivel a kínokat akár bántalmazás szintig is képesek emelni, így jóformán a vége az hogy valójában rákényszerítenek a szakításra és teljesen elzárnak előlem minden más utat.

És minden esetben még ők haragszanak rám, még én vagyok elhordva, utálva.

Ezt is nehéz megemésztenem. Hogy aki szeret az a sz.r az érdemli meg rosszat szidalmakat szakítást hogy dobják?

Na és szóval tehetetlenségemben szoktam szakítani a végén. Mialatt a másik végig fent tartja hogy ő nem akar szakítani, ő velem tervez, ő jövőt akar velem, én vagyok aki lelép csalja kihasznalja(ilyen hazugságokba ringatják magukat), szakításba hajszolnak mindenféle terrorral. Úgy hogy még szakítás után is megy a zaklatás hogy béküljünk ki, de ugy csinálják hogy ne akarjak, pl fenyegetéssel.

Tehát amiért ők nem önazonosak (szakítani akarnak de az ellenkezőjét tükrözik mondják áldozatnak hozzák ki magukat), így ez miatt én sem tudok önazonos lenni(én vagyok aki szeret építené a kapcsolatot, mégis én vagyok rákényszerulve a szakítást kimondani a másikat tiltani menekülni kizárni az életemből.)

Az hogy a másik nem önmaga és rákenyszerít arra, hogy én se lehessek az(tehát szerelmesen szakítsak), kb egy pokol az egész.

Mikor saját magad ellen kell fellépned. Megtagadni a szerelmed, szakítani azzal akivel élni akarsz, talán ahhoz hasonló mikor addig kínoznak pl filmekben rendőrök vallatáskor hogy hazudj és magadat mondd ki bűnösnek és magad ellen vallj.

Tehát "legyőztek".

Nem én vagyok a "nagyobb, erősebb", hogy elértem hogy ő legyen önazonos és ő szakítson elvégre őakar szakítani, hanem ledominálnak hogy nekem kelljen szakítani. Annak aki szeret. Az mondja ki és tegye meg. Önelnyomást váltanak ki.

És a szakítással is én "hódoltam be"tehát minden esetben az van amit ők akarnak. És az meg soha amit én.

Mondjuk mindig érdemes minél jobban konkretizálni, hogy miért szakítanál?

Mi az, amit érzel, úgy van-e valóban is, vagy a másik pl. teljesen máshogy látja ugyanazt és csak valamit félreértett valaki...