Nem működő kapcsolat gyerekkel. Merjek lépni? Tanácstalan vagyok.(Többi lent)

Kíváncsi vagyok véleményekre a leírtak alapján. Nem személyiség boncolgatásra várok, hanem magára a jelen helyzetünkre való reakciókra, véleményekre, tanácsokra.

Szóval a helyzetünk (tárgyilagosan): Párommal 10 éve ismerjük egymást, anno voltunk is együtt, de ő lelepett, nem működött a dolog. 2,5 éve újra egymásra találtunk, ebből született egy kisfiunk, aki most 8 hónapos. Kb akkor költöztünk össze (albérletbe), mikor terhes lettem (igen, miért is nem laktunk együtt már korábban). Na most a helyzet úgy alakult, hogy egyáltalán nem működik a kapcsolatunk. Rengeteg nézeteltérés van köztünk, mind az anya-apa szerepből adódóan, mind a kettőnk kapcsolatát illetően. Úgy érzem, 0 tisztelettel van felém, nem partner kb semmiben. Ha valamire megkerem, megcsinalja, de azt is felvallrol, duzzogva, elvegzi, és megy a maga dolgára. 0 család érzés van bennem, nincs velünk, vagy ha igen, azt érezteti, hogy csak kényszerből. Egyáltalán nem találja a helyét.. Nagyon sok köztünk a vita az egyenlőtlen munkamegosztással kapcsolatban. Szerintem nem kell írni, egy anya 0-24 dolgozik a hét minden napján. Nincs hétvége, ugyanúgy kelünk minden nap, hogy a gyereket ellassuk. Ő pedig mindig azzal takarozik, hogy o dolgozik, neki jár a hétvége, jár a szabadidő, stb. A szokásos. Én meg kezemben a gyerekkel lássak el mindent.. Emellett lusta, önmagára igénytelen, egyáltalán nem érdekli, hogy rend van e körülötte, szó szerint egy gyufaszalat nem tesz arrébb. Őszintén azt érzem, hogy minden az én vállamon van. Szó szerint minden. Szerintem ez a szitu nem ismeretlen senki számára. Mégis azt kérdezem, ti mit tanácsoltok? Már nagyon érik bennem a gondolat, hogy lépjek, de sok minden visszatart még: a közös emlékek (karácsony pl), az, hogy a kisfiunk szereti őt, az, hogy a nagycsalád mit gondolna, és persze az, hogy egyszerűen ijesztő a gondolat, hogy egyedülálló anya legyek.

Kérlek, támogató szöveget írjatok. Köszönöm előre is!