Hogyan bocsássam meg neki az elhangzottakat? A férjem egy félreértés miatt csúnya dolgokat vágott a fejemhez.

"Aki megbecsüli és szereti a másikat, az nem mond ilyeneket."

Ez egyáltalán nem így van. Az emberi lelkivilág sokkal, de sokkal bonyolultabb annál, minthogy ilyen egyszerűen ítéletet alkossunk róla. A szeretet jele nem az, ha valaki nem követ el hibát, hanem az, ha van benne bűnbánat, és képes bocsánatot kérni, majd jóvá is tenni azt, amit csinált.

Én egyébként a szeretet hiányának éppen a sértődőttséget tartom, amikor valaki úgy besértődik a másikra, hogy nem képes megbocsátani.

Hozzáteszem, hogy én ezért is vagyok leszámolóban a komoly kapcsolatokkal. Elegem van mar abból, hogy az emberek a nagy jólétben túlérzékenyek lettek, és perfekcionizmust várnak el a masiktól. De ha bezzeg ők hibáznak, akkor azt hiszik, hogy nekik jár a bocsánat.

Kérdezőnek pedig:

"ő persze bocsánatot kért és mondta, hogy semmit sem gondolt komolyan abból, amit mondott, de valahogy nem tudok úgy tenni, mintha ezek nem hangoztak volna el."

Nem tudok a férjed nevében nyilatkozni, hogy ő mennyire gondolta komolyan, és mennyire nem. Nekem viszont tényleg volt már úgy, hogy csak az indulat beszélt belőlem, és nem gondoltam komolyan, amit mondtam. Ilyenkor megjegyzem, hogy én is rosszul éreztem magam. Mondtam a magamét azért, mert felbosszantott, és tudtam, hogy a másiknak rossz, de közben meg magam sem értettem egyet azzal, amit beszélek.

"Mondtam a magamét azért, mert felbosszantott, és tudtam, hogy a másiknak rossz, de közben meg magam sem értettem egyet azzal, amit beszélek."

Ez történik, és ez egy aljas dolog. Ahogy írod, senki nem tökéletes. Minden embernek, aki az életünk része vannak jó és rossz tulajdonságai, és ha a jók nagyon értékesek, a rosszak pedig triviálisak, akkor lesznek barátságok, szerelmek.

Számomra az egy fél fokkal jobb eset, amikor te is valóban azt gondolod, amivel bántod a másikat. Mert az valóban "ideg". Ha meghízott a párod, és neked sem tetszik, ahogy kinéz, akkor ki tud véletlen csúszni az, hogy te sem tartod vonzónak. De ha nem hízott meg, vagy csak felszedett pár kilót pont úgy és oda, hogy neked nagyon bejön, viszont tudod, hogy őt zavarja, és ezért ezt hozod fel neki, abban már van tudatosság. Az ideg vezérelte, de van benne egy rideg, kegyetlen csavar.

Legalább tudod, hogy valójában mit gondol rólad. Mert ezt komolyan gondolta, és tudja, hogy bántó, azért vágta a fejedhez, hogy bántson velük.

Tennék róla, hogy mostantól kivehesse a részét a gyerek elhülyítésében, amíg tornázni járok, és amíg magammal foglalkozok a háztartás helyett. Így legalább csak ingyenélő leszek, és rászolgálok a névre, amit rám aggat!

#15

Az én világnézetem jóval sötétebb annál, minthogy fel lehessen osztani az embereket jó és rossz tulajdonsàgokkal rendelkezőkre. Én abban hiszek, hogy minden ember önző, ami magában hordozza azt is, hogy minden embert bele lehet kényszeríteni, vagy belekerülhet olyan helyzetbe, hogy aljas módon viselkedjen. Ebből a szemszögből nincs különbség köztem, és mások között, mert nincs egzakt jó, és rossz, hanem különböző helyzetek, események vannak.

Éppen ezért, nem azt tartom az igazi negatívumnak, amikor valaki bánt, mert akinek van lelkiismerete, az bűnbánatot fog tartani. A másik is tud bántani - és akit én bántottam, akinek mondtam a magamét, az is bántott engem, - az viszont kérdés, hogy tud-e bűnbánatot tartani, meg tud-e bocsátani.

Én átéltem olyat is, hogy azt a valakit, aki engem padlóra tett, aki miatt annyi könnyet hullajtottam, később már a saját ágyamban ápoltam, amikor beteg volt. Talán kb. ez az, amit már keresztényi szeretetnek is lehet hívni (noha én már nem tartom magam kereszténynek). Ezt a szeretetet azonban az önmagát empatikusnak tartó, önmagát jónak nevező ember már nem ismeri, mert csak a saját egóját, és sértett büszkeségét làtja. Nietzsche azt írta, hogy óvakodjunk a jó emberektől, bizony nem véletlen.

"Számomra az egy fél fokkal jobb eset, amikor te is valóban azt gondolod, amivel bántod a másikat"

Nem tudom, ki hogyan van vele, de számomra nyilvánvalóan azért volt némi realitása annak, amiket ilyenkor mondok, csak eltúlzott formában. Habár még nem tartottam ebből a szemszögből mély önvizsgálatot.

Egyébként mindenki azt gondol, amit akar.

Én férfi szemszögből írtam, hogy nem biztos, hogy a Kérdező férje olyan rossz ember, hogy démonizálni kell, és a váláson gondolkodni.

------------

Megoldás a Kérdező problémájára:

Annyit tudnék mondani, hogy a Kérdező ne örlődjön magában, hanem mondja ezt el a férjének, hogy benne nyomot hagyott az eset. Ha a férje szereti őt, azon lesz, hogy a pozitív emlékekkel felülírja a régieket.

Amúgy meg végső soron, szubjektív véleményem szerint itt minden attól függ, ki mennyire kötődik a másikhoz. Mennyire van benne a másik iránt szeretet, ragaszkodás.

Akit szeretünk, az fontos marad, még a szakítás után is.