Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Meddig érdemes maradni egy kapcsolatban? Mit lehet elnézni?
A hétvégén összevesztünk a barátommal. Szerintem a haragja és a rám zúdított indulata jogtalan és igazságtalan volt. Úgy oktatott ki indulatosan, mint egy kisgyereket egy rossz szülő.
Lefoglalt egy éttermi vacsorát, de szakadt az eső útközben. Nem hoztam kabátot, mert nem szólt, hogy a helyszín nyitott. Ekkor kezdett el velem kiabálni, hogy nekem kellett volna tudnom, hogy nyitott a helyszín. Szerencsétlennek nevezett, amiért nem készültem fel jobban. Aztán azért is kiabált, hogy miért nem indultunk le korábban az anyjához, de nem szólt erről sem. (Nem kért meg, hogy induljunk x órakkor)
Ezután én is kiakadtam, és szidni kezdtem, hogy rajtam vezeti le a hibáit. Amikor kértem vigyen haza, moderálta magát, mert az anyjához mentünk épp.
Azóta is azt mondja, hogy szeret, de engem idegesít a viselkedése. Mert mintha semmi nem történt volna úgy tesz, puszilgat, jönne rám, szeretlekezik.
Szerintetek bennem van a hiba, hogy haragszom és nem tudok ezen túllépni?
Néha így viselkedik a fejemre zúdít dolgokat a semmiből, mert nem mer kérni vagy nem kommunikál. Mit lehet egy ilyen embertől várni?
"Lefoglalt egy éttermi vacsorát, de szakadt az eső útközben. Nem hoztam kabátot, mert nem szólt, hogy a helyszín nyitott."
Szóval elcipelt esőbe étterembe és te nem vittél magaddal kabátot, se esernyőt?
Ez most vagy kitalált történet, vagy tényleg retardált vagy és már a tökei tele vannak veled.
Természetesen ő is retardált ha inkább kiabál veled mint kitesz téged mint a macskát...
Két retardált egy helyen, maradjatok együtt, csak ne legyen kisbaba! Nagyon jó lesz nektek együtt elvégre a normálisakat elkerülitek messze. 🤣
Ideges volt az eső miatt es hogy sehogy nem jött össze semmi ugy ahogy hitte.
Es megelőzte a lecseszéseidet.
Mivel az lett volna az elso hogy számonkéred, hogy miattad eláztam.
Nem akarta ezt hallgatni, védekező reakcio volt a támadása mielott te nekiesel őt támadni.
Rosszul jött ki az egész. Ez az hogy nincs kocsitok se gondolom.
"Lefoglalt egy éttermi vacsorát, de szakadt az eső útközben. Nem hoztam kabátot, mert nem szólt, hogy a helyszín nyitott"
Jézus:(((
Ugye nem az eszéért szereted? Ha lett volna nálad kabát és ernyő, akkor szépen elüldögéltetek volna az étterem teraszán szakadó esőben?
9, tudom, nekem is ez volt az elso gondolatom, hogy hiaba vittem volna kabatot akkor sem ulok a teraszon hideg szelben meg esoben.
Csak annyira kiabalt meg szidott is, hogy ezt elfeljetettem mondani, csak a bantasra tudtam reagalni.
Amugy autoval mentunk termeszetesen, ezert sem vittunk esernyot es en kabatot. Plusz reggel meg nem esett az eso…az uton kezdett szakadni. En amugy lattam mar reggel is az idokepet, mondtam is baratomnak aki mondta, hogy biztosan nem fog delutan esni hiaba irja az idokep. En meg azert nem vittem kabatot, mert arra gondoltam ugyis autoval megyunk oda, besetalunk az ettermbe es ulok a melegben igy felesleges a kabat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!