Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit kellene tennem?

Figyelt kérdés

Feleségemmel 5 éve vagyunk együtt. Van közös gyermekük, házunk.

Kb 1 éve kezdődött, hogy nem kíván úgy, mint régen. Az első időszakban próbáltam türelmes, megértő lenni. De egy idő után minden egyes elutasítás után veszekedés lett.

Megbeszélni nem lehet. Neki nem kell annyi, mint nekem.

Annyiban változott a helyzet, hogy egy hete azt mondta nekem, hogy ha tehetné domesztosszal mosakodna utánam.

Azóta nem kívánom. Ha hozzá bújok, csak az jár a fejemben, amit mondott és csalódott vagyok.

Megbeszélni nem lehet semmit, mert mindig az én hibám minden.

Váláson gondolkodok, de gyerekek miatt sajnálom otthagyni.

Mit kellene tennem?


ápr. 27. 05:43
 1/8 anonim ***** válasza:
45%

Ja mert a gyereknek jobb, ha otthon két rideg embert lát. Felnove pedig ilyen kapcsolatok a fog belemenni.

Ez nem fog változni, ha megbeszélni sem akarja, akkor nyilván öt nem zavarja, én válnék.

ápr. 27. 06:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
70%

Ezzel a gyerekkel történelmünk során ezen a kis sz@ros Bolygón már nagyon sokan megszívták....aztán gyerek 16-18 lesz...


Ti meg ott ültök egy rakás romhalmaz tetején mint 2 szerencsétlen. A gyerek élin majd vidáman az életét, ti meg már öregesen a kutyának sem fogtok kelleni.


Így egymás mellett elhíztok, talán külön is alszotok....nem marad más neked mint az esti sör meg a f**aszverés 60 évesen....ő meg nem győzi vásárolni az elemeket...

ápr. 27. 06:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
65%

2 vagy a gyerek is szar kapcsolatában fog élni...mer az a normális.


Válni kell ha szr.

ápr. 27. 06:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 Noren1989 ***** válasza:
0%

Elszomorítalak, Bátttya.

Valszeg spermadonornak, eltartónak kellettél.

ápr. 27. 07:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
72%

Épp csak a lényeg maradt ki: mi az oka, hogy nem kíván már? Csak úgy, magától, egyik napról a másikra nem szokott előfordulni. Nem írtad, hogy mekkora a gyerek, vagy mennyivel a szülés után kezdődött. Arról se írtál semmit, hogy milyen a házasságotok. A szex elmaradása mindig valami más tünete, nem maga a probléma. Valószínűleg az okozza ezt az egészet, hogy neked semmi fogalmad sincs ezekről, neked csak annyi tűnt fel, hogy nem jutsz szexhez alanyi jogon.


Viszont: ezek szerint az elmúlt egy évben a feleséged csak azért hagyja, hogy megdugd, hogy ezzel elkerülje a veszekedést meg a lelki terrort. Miközben téged egyáltalán nem zavar, hogy ő ezt egyáltalán nem élvezi. Gyakorlatilag egy hajszál választja el attól, mintha egy éve rendszeresen megerőszakolnád. Szóval egy picit se csodálkozz a domestosos beszóláson. Előtte komolyan nem zavart, hogy nem élvezi, csak muszájból hagyja magát??


A lényeg: keressetek párkapcsolati tanácsadást, ha kell, nyúljatok zsebbe, mert még mindig olcsóbb, mint a válás.

Te köss kicsit csomót a farkadra, verd ki, és legyen a család meg a házasságod fontosabb! Aztán szépen kezdjétek a nulláról, az alapoktól felépíteni az egészet.

Besértődhetsz azon, hogy a feleséged szenved szex közben és már undorodik az egésztől. Ebben az esetben marad a válás. Vagy inkább elkezdhetsz gondolkodni, hogy jutottatok ide. Min kéne változtatni, mi az alapvető probléma, ami miatt eltűnt az öröm az ágyból (is).

Aztán vidd el randizni! Beszélgessetek, csináljatok valami romantikus közös programot, vagy járj a kedvében azzal, hogy olyat csináltok, amit (csak) ő szeret. Vidd el gokartozni, paintballozni, legyetek kicsit gyerekek!

Csináljatok CSALÁDI programot is! Állatkert, élményfürdő, falusi búcsú, majális, stb. Igen, zsebbe nyúlós, de még mindig olcsóbb mint a válás.

Aztán fokozatosan haladjatok a testiséggel! Mint egy szeretővel, akit meg akarsz hódítani. Hagyd, hogy a feleséged diktálja a tempót.

ELŐSZÖR az intimitást kell visszahozni!!! Összemosolygás, érintések, bókok, flört, puszik, összebújás, ölelés. Mint a kapcsolat elején, mikor egyáltalán nem biztos, hogy bejutsz a bugyijába, ha még emlékszel rá... Aztán jöhet a puszi a testre, a csók, a petting, és a szex.

Ha odateszed magad, akkor már nyár végén helyreállhat a családi béke. Ami nem azt jelenti, hogy olyan lesz, mint azelőtt! Folyamatosan kell tenni érte, hogy egy házasság működjön! A szex csak egy lába az asztalnak, ha más téren gond van, akkor billegni fog továbbra is.


Persze a pasik 99%-a ezt elolvassa, kapásból rávágja, hogy "anyád", aztán inkább beadja a válást.

ápr. 27. 08:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
100%

Azért ahhoz kell indok, hogy egy nő eljusson odáig, hogy nem hogy nem kívánja, hanem egyenesen undorodjom a párjától. Először is az okot kellene megkeresni és ágondolni, hogy lehet e ezen még javítani, mindketten érzitek e annyira fontosnak a másikat hogy tegyetek érte és megmentsétek a kapcsolatotokat.

Ha nem akkor marad a b opció,a válás. És lehet dumálni, sokkal könnyebben túlteszi magát egy gyerek azon, minthogy egy rossz házasságban nevelkedjen fel.

ápr. 27. 11:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:

Én úgy gondolom, hogy nagyon sokat megteszek, eltűrök neki, a családjának..

Itthon állandóan én mosok takarítok, néha mosogatok.

Főzni kezdettől fogva nem akart, csak ha ott vagyok vele és segítek. Ezzel nincs is gond.

Nem iszok nem cigizek, nem járok el sehova haverokkal.

Ha elmentem valahova, veszekedett velem.

Neki vannak barátai, akiket muszáj eltűrnöm, ugyanúgy a családját is. Nem keres többet nálam.

ápr. 27. 12:45
 8/8 anonim ***** válasza:

Te vagy a nő? Miért te csinálod az összes házimunkát?


Le kellene ülötök beszélgetni. Hol siklott ki és ki mit akar. Esetleg párterápia.


Ha más nem marad akkor külön kell menni. A gyerekek csak kifogások. Sok gyerek pont ezért lesz lelki sérült mert kimondstlanul is tudja érzi hogy a szülőknél nem oké valami.

ápr. 27. 23:06
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!