Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Távkapcsolatban élők: milyen gyakran mozdultok ki a párotokkal?
Szexkapcsolatban voltam csak ìgy.
Átmászkalgattam hozzá, mellette videcseteltem is más pasikkal is, aztán mivel ő is home ban van meg én is, így egyutt is dolgoztunk, amugy az zavart is hogy olyankor is rám mászik, aztán elvitt magával az üzleti utakra is, mellette kocsiban a laptopon utalgattam addig a munkabéreket letiltásokat járulékokat, meg mikor mit kellett csinálnom, vett nekem sütit is, anyujával is összebandáztunk mert igazságügyis és kellettek nekem jogi tanácsok is, a kiskutyáját (amit anno az exének vett, hogy az ne akarjon gyereket), speciel rühelltem, de ő is, nem is ö nevelte nem nála volt, hanem a szüleinél inkább, reggelizni járkáltunk teraszos helyekre is, vett nekem jó cuccokat sminkeket parfüm stb, a barataival nem barátkoztam össze mert az nem volt jó ötlet, mert ha féltékeny, akkor egyszerűen lehord a hátam mögött nekik, aztán elvitt engem is a gyogymasszőrjéhez ott is jól elvoltunk, megismerhettem általa az autoversenyek világát is mert ha nem akartam hazamenni de épp volt vmi bajnokság vagy mi, akkor sok választásom nem volt mint ebben is "művelődni"es lesni vele az adást, terveztünk utat is a kulfoldi haverjához de aztán jöttek haza a kinti rokonai(5 évente vannak csak itthon, de akkor több hónapra) igy azokkal volt családi összejövetel folyton, néha elmentünk egyéb teraszos helyekre pl borozni, vagy fagyizni, meg ilyenek, szóval valahogy így éldegéltunk míg nem lett barátom végre, meg igaz mindent elsöprő szerelem végre.
Szóval javarészt mi se mentünk sehova szinte, sok volt a home ofice is meg olyanok hogy a mc drive ban vagyunk "d.góban" és állunj araszolunk fél órákat is a sorban. Ilyenekre már külön készültem hogy viszek vmi bort a kocsiba vagy könyvet hogy kibírjam a sorakozást meg azon agyaltam hogy spanolni kéne a többiekkel, vagy vmi voltot összedobni addig, a sok kocsi sorban állás 20 percenként mehetsz 1 métert, tényleg zene kéne ide meg bikini es napoznji addig a kocsi tetején vagy valami.
Kb ezek mentek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!