Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi lehet a megoldás ?
Sziasztok. 21 éves lány vagyok, több mint 3 éve kapcsolatban.
Úgy érzem megtaláltam életem párját, nagyon jól működünk együtt, de mégis olyan gondolatok gyötörnek, amiknek nem szabadna. A szerelem néha jobban lángol köztünk, néha viszont csendesen szeretjük egymást. Nem tudom, hogy ez normális-e, egy hosszabb távú kapcsolatban, erre is szeretnék választ kapni. A másik problémám, viszont az lenne, hogy úgy érzem tapasztalat híján vagyok és kivagyok szorítva közösségekből. A kapcsolat elején rengeteg barátommal megkellett szakítanom miatta a kapcsolatot, emellett bulizni sem járhattam. Hiányzik az életemből a pezsgés és gyakran sóvárogva gondolok vissza arra, hogy milyen pörgős volt az életem. Azóta ilyen téren óriási változást mutatott fel, úgy érzem van remény, de ami még aggaszt, az az elköteleződés, hiszen nekem ő adta az első sexuális tapasztalatokat és néha felmerül bennem a kíváncsiság, hogy milyen lenne mással, gyakran álmodok is erről, de ha ébren gondolok bele, nem tudnék megkívánni mást, úgy érzem olyannal tudnám csak csinálni, akit szeretek. Egy kis versengés is van bennem, mivel a páromnak volt más sexuális partnere is.
Annyira ellentmondásos ez az egész és úgy érzem teljesen felemészt ez. Pedig őszintén szeretem őt. Hogyan kellene ezt kezelni, ezeket az érzéseket ? A szakítás gondolata szóba sem jöhet.
Köszönöm a válaszokat.
Az lenne a megoldás ha szakítanál vele hiszen igazán nem szereted. Szereted, kedveled mint társad, de nem olyan mélységben mint kellene.
Írhatjuk 20 ezren is, hogy dobjátok fel a kapcsolatot programokkal, másabb fajta szexszel, de úgyse lesz eredménye főleg hosszútávon.
Persze meg lehet próbálni nyugodtan.
Egyszerűen elmúlt a love, nincs köztetek őszinte szeretet, sőt talán még vágy se és azt nem lehet helyrehozni semmivel se.
"A kapcsolat elején rengeteg barátommal megkellett szakítanom miatta a kapcsolatot, emellett bulizni sem járhattam."
Ez így kuka. Még szerencse hogy nem vagy belé szerelmes, és unalmas is, így még könnyebb. (Amúgy szörnyen buta az írás, teljesen egyértelműen valamelyik itteni meseszövőnké, de mindegy, válaszoltam. A szeretteinktől elizolálni akaró személy az a kuka kategória, és jó megalázóan kell kihajítani.)
5-ös vagyok: akkor kellett volna szakítani vele, nálam ez abszolút nem fér bele, ilyen mértékű korlátozás. Ha változott a viselkedése, akkor egyébként miért csak vágyakoznod kell a korábbi életed után, miért nem jársz el programokra, bulizni stb.?
Egyébként azokkal értek egyet, akik szerint túl korai lenne a végleges elköteleződés, pláne, hogy neked semmi más szexuális tapasztalatod nincs, vágyódsz a régi életed után, borzasztó fiatal vagy és a korábbi viselkedése miatt is, meg hogy ennyi bizonytalanság van benned, mind erre mutat, hogy korai ez még.
Ő idősebb nálad? HÁny éves?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!