Jártatok már úgy, hogy nem lelkitárs a párod? Hogy válhatna azzá?

Nem egy barátom volt már. Most is párkapcsolatban vagyok. Életemben egy lelkitarsam volt csak, vagy egy sorstársam csak, es soha többé senki.

Mindig olyan érzésem van, hogy hiába van párom mintha nem is lenne. Ha csak egyszer van vmi bajom (pl épp felmondtak másik állást keresek, vagy anyámmal összevesztem, vagy meghalt vkim, vagy akármikor történik is vmi évente egyszer, vagy épp a munkahelyen vmi balul sült el és 3 napig kivagyok vagy beteg is egyszer vagyok kb 3-5 évente)olyankor mindig azt érzem, hogy teljesen magamra vagyok maradva, hagyva.

Semmi olyat nem tudnak hozzászólni vagy hozzátenni amitől kicsit is jobb lenne, vagy bíztató lenne, vagy ne lennék úgy megijedve legalább, vagy vmi lelki biztonságot éreznék, sokszor amikor meghallgatnak is, kb mintha az lenne, hogy aztán lapoznak is tovább mint a neten, egyik tiktok videorol a másikra.

Olyan rossz érzés amikor valami ért engem, hogy teljesen egyedül érzem magam olyankor. Aggódva, vagy "sebzetten", teljesen "elárvulva", magamra hagyva a nagybetűs élet pofonjaiban sodrásában.

Persze valahogy mindig megoldom, vagy túl leszek bármin is, de állandó az az érzés hogy senkire nem számithatok csak magamra. Ha utcán lennék, akkor utcán lennék, azt is egyedül kéne megoldanom.

És így én valójában azt érzem nem is párkapcsolatokban vagyok, hanem csak van mellettem egy dísz.

Ez csak nálam lehet ilyen. Hogy oldjam meg? Ezt is.