Tényleg velem van a baj, ha ez nekem így nem jó, nem elég?

Elég feszült az életünk, tele idegeskedéssel, pontosabban leginkabb úgy látom csak az enyém, mert a férjem azt vallja, hogy amin nem tud változtatni, azon felesleges aggódni.

Nekem a mindennapokban szüksegem lenne egy kis figyelmességre, intimitásra, legalább arra, hogy néha-neha átöleljen. A férjemnek ez viszont magától eszébe sem jut. Ha elmondom neki, hogy ez mennyire jól esne, akkor persze csinálja néhány napig, amíg még el nem felejti, de az valahogy nem az igazi, mert tudom, hogy nem szívből jön, csak a figyelmeztetesem miatt. Most is túl vagyunk egy zűrösebb időszakon és jól esne kicsit odabújni hozzá, de visszatart az, hogy ahhoz megint egy megbeszélést kellene tartanom...

Amikor elmondtam neki, hogy ez nekem milyen kiábránditó, ő volt megsértődve, hogy ennél többet nem tud tenni és igazságtalan vagyok, hogy ezt az ő hibájának titulálom.