Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tegyek, ha a barátnőm nem offolta ki a pasit?
Van egy srác, akivel a barátnőm a hátam mögött folyamatosan beszélgetett telefonon, illetve a munkahelyén is. Nem lett volna baj, ha nem hazudott volna róla. Akkor azt állította, hogy nem beszélnek, de lebukott. Elfogadtam a magyarázatát, miszerint csak barátok és nem akart félreértést.
Mondtam neki, hogy minden okés, de ő ragaszkodott hozzá, hogy megszakítja vele a kapcsolatot, nehogy rossz érzésem legyen.
Megnéztem a telefonját, mert nagyon furán visekedett mostanában. Azt láttam, hogy a pasi folyton azt írja neki, hogy szereti, hogy vár rá stb.
A barátnőm ugyan ezekre nem reagált, de a pasi rákérdezett egy talira vele.
A párom írta neki, hogy mikor lenne neki jó (amikor amúgy pont dolgozok).
Számonkértem és azt mondta, hogy a pasi a munkahelyén nem hagyja békén és csak azért írta meg neki, hogy mikor érne rá találkozni, hogy “békénhagyja”.
Felháborodtam, hogy mi az, hogy nem koptatta le egy sima “nem” válasszal. Erre azt mondta, hogy próbálta, de nem jött be és túl erőszakos a pasi.
Ezt nem tudom ép ésszel felfogni. Most mit csináljak?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Tudod, én párkapcsolatban élő nőkét, ha egy pasi zaklat, és erőszakos akkor is ha egyértelműen közöltem vele hogy nem akarok tőle semmit, akkor letiltom a 'csába. És nem jópofizok vele, és főleg nem hazudok miatta a páromnak.
Most már úgyis mindegy, mert nem bízol benne, úgyhogy ez ennyi.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szakitsd vele.
Biztos megcsalt mar

"Most mit csinálj?"
Segits neki összepakolni hogy odaköltözhessen a pasihoz. Aztán keress egy normálisat.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Van a munkahelyemen egy férfi, aki már 1 éve fut utánam. Felesége van, nekem férjem. Mégsem akad le rólam, pedig elmondtam egyértelműen. 🤷♀️
Most már ott tartok, hogy amíg nem ér hozzám, addig csinálja ha ez neki jó így...
Szóval vannak ilyen pasik, ez tény. Viszont én soha nem adtam meg neki semmilyen elérhetőségemet és biztos, hogy nem sms-eznék vagy facebookoznék vele.
Valószínű, hogy a párod hazudik.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!