Türelmesek lennétek még?

Ez nekem arra emlékeztet amikor 6 év után megszunt a munkaviszonyom mert megszunt a cég es ott álltam hogy azt se tudtam jóformán ki vagyok, merre menjek, néztem a zárt ajzókat meg is sirattam mert erzelmileg is ott voltam, magam alatt is voltam es ketségek közt a jövőt illetően, erre a párom meg nekikezdett féltékenykedni veszekedni a bàrgyú kitalácioi miatt és én megsemmisulve csak néztem rá, néztem ahogy artikulál támad vádol dagadnam az erei a nyakán vörös a szeme az idegtöl, eleinte próbáltam kitalálni hogy ez most hogy jön ehhez, amikor világösszeomlásom van es azt sem tudom hogy élek majd meg, mi lesz velem, de feladtam hogy en majd összegüggést fogok ebben találni. És en is csak bolintottam neki hogy persze megbeszéljuk hogy nyugodt tudjon lenni.

Soha nem felejtem el neki azt amikor alolam csúszik ki a talaj hogy nyugtatás biztatás vagy akár csak a megértő csend helyett en ezt kaptam tőle a legnehezebb időszakomban.