Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A mai 50+-os generáció miért nem bírja sokáig egyedül?
Tisztelet a kivételnek.
Együtt vannak a házastársukkal 20 évig, majd egyikük meghal. A másikuk egy éven belül már új emberrel van együtt. A terv az volt, hogy a másikkal öregszik meg, kétlem, hogy ezen 1 éven belül túl lehet lépni és meg lehet szeretni valaki mást. A másik lehetőség, hogy együtt vannak 20 évig, de mergomlik a kapcsolat, elválnak. A válást még ki se mondják, de elkezdenek ismerkedni (ha nem volt már valaki a szakítás előtt is), mire hivatalosan is elválnak, addigra az újjal élnek együtt. A mai 50+-ost úgy értem, hogy amikor ezek történtek velük, akkor 40-esek voltak nagyjából. Van olyan típus is, aki mindig házasodik, ha az egyik házasságának vége, a következővel egyből összeházasodik, és ezt addig csinálja, amíg meg nem találja a megfelelőt.
Most meg az a jellemző, hogy akár évekig egyedül maradnak az emberek, jól megvannak ideiglenesen így is.
A pénzt ne mondjátok oknak, mert ha elhunyt a férje, akkor kap utána özvegyi nyugdíjat, maradhat a lakásban, amiben együtt éltek, és van, aki nem is költözik össze az új párjával. Vagy válás után is megkaphatta a lakás felét, ha nem kötöttek szerződést.
válasza: válasza:2
Éveket. Évekig senki nem bírja egyedül, hiába tagadják. Mentálisan sérül az ember előbb vagy utóbb. De a sok év magány nincs jó hatással a normális ember pszichéjére, nem lehet egyszerűen jól kijönni belőle.
válasza:Persze értem én és én is többször szakítottam már és ismerkedtem újra. Csak nehezen hiszem el, hogyha meghal az, akit életem szerelmének gondolok, minden rendben volt, akkor én elgyászolom őt kevesebb, mint egy év alatt annyira, hogy másba bele tudjak szeretni.
Nekem amúgy rendszerint 1-2 év szingliség után jött el az az idő, hogy mostmár szeretnék kapcsolatot.
válasza: válasza: válasza:Nem tudhatod, hogy éreznél és mit tennél, amíg nem özvegyültél meg.
Nem gondolom, hogy szerencsés megkérdőjelezni bárki túlélési, gyászfeldolgozási stratégiáját. Mikor minden összeomlik, észszerű keretek közt azt az utat kell választani, ami az egyénnek jó, főleg, ha gyerek(ek)ről is kell gondoskodnia, akkor is, ha ez eltér a társadalmilag tradicionálisan elfogadottól. A gyász foka és a fájdalom mértéke nem azon múlik, hogy valaki 11 vagy 13 hónap után talál társat. Ráadásul egy halálesetet követően igencsak átértékeli az ember az életét, és nem ritka, hogy karakteridegen(nek tűnő) viselkedéssel reagál.
2013-ban halt meg a férjem, azóta egyedül vagyok, nem is próbáltam társat keresni. Az egyik barátnőmnek 2015-ben, ő a következő évben összejött valakivel, azóta is együtt vannak.
Visszatekintve úgy látom, hogy annak, aki nem akar élete hátralévő részére egyedül maradni, szerencsésebb minél hamarabb lépnie. Az én stratégiám az volt, hogy mindent megteszek a lányunkért, és a férjem emlékéhez méltón élek. De az ember megszokja a magányt, kialakulnak a rigolyái, és ami a legfontosabb: a hosszú gyász alatt olyan piedesztálra emeli elhunyt férjét, és házasságának emlékét, hogy azt az űrt már nem akarja betölteni, és valójában nem is tudná, hiszen egy idealizált halottal lehetetlen versenyezni. A lányom hamarosan felnő, én pedig szinte biztosan egyedül és magányosan fogok megöregedni és meghalni. Nem bánom, mert az én választásom volt.
De soha nem kérdőjelezném meg azok döntését, akik nem ezt az utat választották.
válasza:További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!