Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tényleg csak így működne egy kapcsolat?
Feleségemmel 18 éve vagyunk együtt.
Már a harmadik éve annak, hogy nullára csökkent a szex, de már előtte is nagyon ritka volt, ami annyit jelent, hogy 3-4 havonta volt szex.
A feleségemnek nem tűnik fel, hogy nincs szex.
Sokszor beszéltem vele a problèmáròl, de nincs változás.
Nem szűrke az életünk, hiszen színházba, moziba, kirándulni is járunk,ha az időnk engedi,szòval, vannak közös programjaink.
Viccelődünk egymással és vannak vitáink is, mint bármelyik kapcsolatban.
A feleségemnek az sem tűnik fel, hogy már szenvedek attól, hogy nincs közöttünk testi kapcsolat.
Persze nem fogja senki bevallallani ha lenne szeretője, de megkèrdeztem tőle, hogy esetleg azért nem akar már velem semmit, mert van egy harmadik?
Azt válaszolta, hogy ne kérdezzek hülyeséget és ne kombinàljak.
Amúgy meg mindent megteszek érte,és ő is értem,hiszen sok terhet leveszünk egymás válláròl csak sajnos a szex nem
működik.
Úgy érzem, hogy neki egyáltalán nincs szüksége rá,pedig ő azt állítja, hogy neki is hiányzik, de a valóság nem azt mutatja, hogy szüksége lenne rà.
Más is èl ilyen kapcsolatban?
Tudom sokan azt javasolják, hogy ők ilyen helyzetben már règ elvàltak volna, de akkor ennyi erővel az első komolyabb veszekedés is ok a válásra, hiszen az már megingatja kapcsolatot, főleg ha elcsattan egy pofon.
És pedig az első pofon után sem lépnek ki sokan a kapcsolatbòl.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szerinted nincs szeretője hm?
És még ezt meg is kell kérdezni?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#2-es választ ìrò, én is arra gondolok, amit te írtál.
#1-es, kombinálj mèg te is.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Azt gondolom, szimplán már nincs libidója, beleunt, lehet, hogy orgazmusa sem volt soha, csak szimulálta, és nincs már energiája erre.
Nem kell szerető ahhoz, hogy valaki ne kívánja már a szexet, főleg nőknél probléma ez.
Most ha ő nem akar változtatni - és a jelek szerint nem akar -, akkor megszoksz vagy megszöksz.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#5
Elismeri és tudja, hogy nincs szex már 3 éve, ezt ő is belátja és a kérdésre, hogy miért nincs évek óta szex, az a válasza, hogy neki is hiányzik és, hogy gondol rá.
Beszekgetni nem szeret a szex tèmáròl, mert ő soha nem hozza fel és ha én teszem szòvá, nem szól semmit, csak annyit, hogy igazam van.
A pár terápiát is megemlìtettem neki, de kerüli a témát.
#4 Teljesen igazad van.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Annak száz oka lehet, ha egy feleség elhanyagolja a férjét az ágyban.
Nekem kicsivel tovább tartott a házasságom. Nagyjából 2 évig húztam szex megvonással, mert próbáltam nagyon megértő lenni. Párterápiára is jártunk.
Utóbb kiderült, hogy az évek során annyira, de annyira megváltoztam külsőleg-öregedésnek hívják szakszóval-, hogy már egyáltalán nem talált vonzónak. Azért nem folytam szét, de 45 évesen már nem úgy néztem ki, mint 25 éves koromban, az tény.
A válás előtt volt persze minden kifogás, főként fáradtság, meg hogy neki nem hiányzik az orgazmus.
Idegileg megviselt a szex hiány, mindenre robbantam én is és ő is hozta a b@szatlan anyuka formát, de hát több hónap szex nélkül ugyebár... Sokat veszekedtünk.
Kerestem szeretőt,hogy ne menjünk szét a gyerek miatt, de nem nagyon mozgok olyan körökben, így mire találtam volna, már túl voltunk a váláson.
Utána talált is egy fiatalabb faszit, úgy futott utána, mint egy pincsikutya, rossz volt nézni. Szépen hülyére is vette a hapsi, lehúzta egy csomó pénzzel. De legalább vele szeret kefélni.
Nekem is van már párom, egy teljesen más világ, mint a nejemmel volt.
Nem állítom, hogy már nem szeret téged a feleséged, de sajnos ilyen lap is van a pakliban. Az én exem is elvolt a kellemes meleg vízben, mert nem volt rossz dolga mellettem. Csak hát amikor igényeltem volna az összebújást, akkor minden szart kitalált, hogy ne kelljen dugni.
Javaslom a párterápiát, sok mindenre rávilágít és ha nincs végképp eldöntve a párod részéről, hogy ez a házasság kuka, akkor kiderülhet a valódi ok, amin lehet segíteni, ha ő is akarja. Így viszont ne maradjon a helyzet, ahogy most van, mert idegbeteg leszel te is, ha nem kapsz szexet, viszont minden mást bele teszel a házasságba.
#9
Nagyon jól leírtad.
Persze mi is változtunk külsőleg pár kilòval, de nálam ez nem ők arra, hogy eltaszìtsam a párom magamtòl.
Rákèrdeztem erre is, hogy zavarja - e, hogy lett egy kis felesleg rajtam, de azt válaszolta, hogy nem zavarja.
Persze, gondolom én, hogy nem akar megbántani.
Nem akarom magam szexuàlisan ráeröltetni, mert az sem jò, de már ötletem nincs mitévő legyek, hogyan segìtsek a kapcsolaton?
Az idegbetegsèg jelei
sajnos már felszìnre törtek.
Szegyen vagy sem, volt rá példa, hogy otthon, egyedül sìràsra fakadtam tehetetlensègemben.
Úgy éreztem megbukott a házasságom és képtelen vagyok helyrehozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!