Ha együtt élnénk akkor a mi kapcsolatunk sokkal jobb lenne? Vagy minden kapcsolat ilyenné válik évekkel később?

2 és fél éve már annak, hogy együtt vagyunk a barátommal, de úgy érzem nem töltünk együtt túl sok minőségi időt, mivel egy héten csak 1-2 napot vagyunk együtt, és ez nekem túl kevés.

Régen olyan jókat beszélgettünk, de már ez is a múlté. Már nem is kérdez rólam, még akkor sem ha nem vagyunk együtt sem, telefonon, hogy hogy telt a napom, vagy valami. Nem is igazán érdekli magamról mit beszélek, hogy mit csináltam.

Ha együtt vagyunk is, abban a kis időben amit együtt töltünk, akkor is jobban érdekli a telefonja, vagy az alvás. Állítása szerint mindig fáradt a munkája miatt is, szex után rögtön alszik.

De az az igazság, hogy még a közös programokat is unom vele, ott sincs már semmi romantika, soha nem okoz nekem pozitív értelemben meglepetést.

Ha felvetek programokat mindig elutasítja, nyáron sem volt velem még strandolni sem (mondjuk sosem voltunk együtt strandolni). Nyaralásra sem volt igénye, néhány helyen voltunk kirándulni, de nem tudom miért, még az sem volt izgalmas vele.

Amikor találkozunk, akkor úgy érzem magam, mintha már több éve házasok lennénk. Pozitívum hogy megölel, hozzám bújik, puszilgat stb.

Mikor szabadságot vett ki, sem az volt számára fontos hogy velem több időt töltsön együtt, hanem az hogy a haverokkal lógjon, meg a hobbiját üzze. Erre a kifogása az, hogy távol lakunk egymástól, így nem tudunk gyakrabban találkozni. Én meg egyre inkább kezdem azt érezni, hogy kezdek kiszeretni belőle. Megakartam vele ezt beszélni, de egyáltalán nem tett több erőfeszítést ez ügyben.