Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Párkapcsolat, gyerekvállalás.. Férfi akar nő nem. Lehet belőle mégis valami? Sztori lent.
Az ismeretségi körben 3 nő is van, aki így volt mint a barátnőd, a férjükért belementek.
Az egyiknek 4 gyereke lett végül és nagyon szereti őket, egyáltalán nem bánta meg. De azóta elváltak. Mondjuk a nagy már 16, de a legkisebbek (ikrek) nincsenek még 10 évesek.
A másiknál konkrétan a férje mesélte hogy a szülés után a hormonoktól teljesen megváltozott és már-már ősanya lett a felesége. Még egy gyerekük lett.
A harmadik nem bánta meg, de nem csinálná újra. Nem lesz még egy gyerekük.
És akkor egy inverz példa. Itt vagyok én, sose volt kérdés hogy szeretnék e gyereket. A férjemmel küzdöttünk is érte, mert nem jött egyből. Lombik lett végül (az elsőre összejött). Viszont az első 1,5-2 évet nagyon-nagyon rosszul éltem meg. Nincs az a pénz hogy elölről kezdjem megint. Nem csinálnám vissza, mert szeretem a lányomat, de látom milyen gondtalan és könnyű lenne az életünk gyerek nélkül. Így mindig van valami amit meg kell oldani. 3,5 év után most novemberben tudtunk elmenni először 3 napra kettesben. Ha nincs “kéznél lévő” segítség, akkor nagyon meg kell gondolni.
".De én mégis hiszek benne, hogy nem bánná meg és utólag nagyon örülne neki"
Vagy nem. Vagy az egész életét tönkre vágná. Jó esetben csak ott hagyná neked a gyereket, rossz esetben nevelné és akaratlanul is tönkre vágná az ő életét is. De az is lehet, hogy hirtelen neked nem jön majd be az apaság és te hagyod ott őt a nemkívánt gyerekkel
Mondta már, hogy miért nem akar? Konkrétan gyereket nem akar, vagy úgy a karrierjét, eddigi életét félti. Mert ha utóbbi, akkor esetleg felvetheted neki az ötletet, hogy te maradsz otthon a gyerekkel. Nyilván az elején neki muszáj, de amint lehet, szerepcsere, aztán b@szódjon el a te karriered, vigyázz a gyerekre te, mellette csináld a háztartást... lehet, hogy így bevállalná.
De ha nem, akkor így jártál.
"De én mégis hiszek benne, hogy nem bánná meg és utólag nagyon örülne neki"
Aztán ha mégsem, legfeljebb tönkremegy a gyerek élete egy olyan anya mellett, aki nem akarta. Na és aztán, mi?
Ezt nem gondolhatod komolyan.
Neked azért könnyebb, mert férfiként majdhogynem semmit se fog az életed változni. Hidd el, ha rá is veszed, teherbe is esik és nem lesz álomszerű, könnyű terhessége, az első hónaptól úgy fogja utálni az egészet, ahogy téged is. De mivel társadalmi nyomás van a nőkön, hogy ezt imádni, élvezni, de minimum kussban csinálni kell, még kilépni se tud majd a mókuskerékből, amit nem is ő akart, hanem te, akinek az élete ugyanolyan maradt, mint előtte. Utána jön a depresszió.
Hagyd békén szegényt, keress olyan lányt, aki akar veled gyereket, ő meg hadd élhessen olyan életet, amilyet szeretne.
Én is inkább párom kedvéért szültem, aztán egyedül is maradtam😄. Az elején nagyon bántam, de nyilván neveltem. Mihelyt rendeződtek a dolgaim és nem csak a gyerekkel voltam otthon jobban éreztem magam és már abszolút nem bánom lányom, imádom.
De ez a ritkább sztm. Ebbe nincs kompromisszum, szerelem ide vagy oda.
Igen, lehet. elhagyod és keresel olyan nőt, aki akar gyereket, főleg, mivel a terhesség-szülés a MI testünket teszi tönkre, nem a gyereket akaró pasiét, aki csak élvez egyet, aztán csá.
Durván fogalmazok, de ez az igazság. Én sem akarok gyereket, mert tisztában vagyok vele, hogy min megy keresztül a nő még egy egészséges várandósság alatt és szülés során is.
Hát még, ha komplikált - bele is halhat.
9-es, remélem, a csajod rájön, hogy belekényszerítenéd valamibe, amit ő nem akar.
Persze az nem opció, hogy megszületik a gyerek és te mész gyes-gyedre, táppénzre, te neveled - hiszen te akartad annyira - ő meg dolgozik.
Nem. Szüljön, mert TE babázni akarsz, és szpjon vele, elvégre ő a nő.
Ha az én barátom erőltetné a gyerek-témát elég gyorsan kidobnám (szerencsére ő megérti, hogy nekem a NEM az nem, és leszrom a szeretetet, a kettő teljesen más).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!