Hogyan kellene változtatnom a helyzeten és saját magamon, ha már nem találok megoldást?

Párommal elég sokat veszekedtunk úgy nyár környékén. Azóta bizonyos nézeleteltérések megoldódtak. Nem mondom, hogy nem reagáltam túl néha a dolgokat, de az esetek többségében jogos volt, amiért ki voltam akadva. Nem bánom, hogy megoldottuk a problémákat, de lehet ahelyett hogy sokat papoltam arról mi miért van, miért lenne jobb másképp, miért zavar, miért helytelen valami, inkább fogtam volna a sátorfámat és lelépek.

Időbe telt, mire belátta hogy ha engem akar, akkor kellenek a kompromisszumok, mert nem szeretne elveszíteni és velem tervez.

Azóta viszont sajnos egy dolog nem változott, mégpedig az intimitás. Emiatt is veszekedtünk már és sajnos ez még mindíg vita téma. Majd utoljára megkaptam, hogy hogyan is akarna velem lefeküdni, ha folyton csak pofázok. Tudom, hogy a veszekedés sokat ront ilyen téren, de mikor jól megvoltunk, akkor is húzódott több mint egy hétre, két hétre is. És hát ilyenkor belembujt az ördög és nem tudtam szó nélkül hagyni, amiből vita lett, gyanusitgatas. Úgy érzem már nem tudom helyzrehozni.

Ha letelik bizonyos idő, általában kezdeményez, helyzettől függően. Vagy azert mert már neki is hiányzik vagy mert nem akarja hogy szóvá tegyem vagy mert előtte beszóltam miatta. Próbáltam sokszor türelmes lenni, tehát nem csak egy hárpia vagyok mint az leszűrhető az előzőkből, de azt is elhiszem hogy már ez annyira idegesito lehet hogy a kedve elmegy.

Most igazából csak várok...de mire? Ha megint lesz valami úgyis legközelebb megint úgy két hét és frusztrált vagyok emiatt majd odabököm neki amit gondolok. Nagyon nehéz megállni, nagyon nagyon.

Az utóbbi után, mikor azt mondta mégis hogy gondolom hogy így van kedve hozzám, egyszer próbálkozott, de nem voltam rá vevő. Ugyanis mikor aznap beszéltünk, este mondtam hogy megint így lett lezárva ez a nap is, most már örülhet, nem lesz rá szükségem nekem sem. Végül azt kaptam rá hogy de amúgy van kedve meg bújjak vissza hozzá, de nem tettem. Így tartom magam, mert mi

értelme van...akkor mikor neki kedve van, akkor van valami, ha nekem van az nem számít.

Nem akarok bosszúskodni, de már tényleg nincs semmi jó kilátásom. Nincs is ezzel konkrét célom, mert mi is legyen ha ő így érez.

Ezen kívül minden este agyon ölelget, szeretget, összebújva akar elaludni, felkelni. Iszonyat nehéz a tudat hogy szeret, de képtelen lefeküdni, velem, mert "pofáztam" sokat.

Valami jótanács? Próbálok nem pofázni, de azért rosszul is esik ez az egész.

Köszönöm az értelmes válaszokat és kérem azt aki bunkóskodna inkabb ugorjon vissza a többi kérdézhez.

29 évesek vagyunk