Egy párkapcsolat automatikusan és kötelező jelleggel megy a baráti kapcsolatok rovására?

"van egy haverom, akit, ha komoly kapcsolata van, évekig nem látunk, szó szerint évekig."

Az már túlzás. De egyébként normális, hogy a párkapcsolat valamennyi időt elvesz a barátoktól.

Amikor mi összejöttünk az azóta már férjemmel, húszévesen, volt olyan haverja, aki azon is megsértődött, hogy abban a hónapban a harmadik kanbulira már nem ment el, mert velem akart lenni kettesben egy hétvégét. Lepapucsozta, vagy kioktatta arról, hogy nem kéne egy csaj miatt a barátokat hanyagolni (mert ez neki már hanyagolás volt). Az is baj volt, ha engem is vitt, mert úgy nem volt akkora partiarc (azaz nem csapta szét magát totálisan), és úgy már nem olyan, én minek jöttem. Mondanom sem kell, semennyire nem illeszkedtem be ebbe a társaságba, rövidesen már nem is akartam. Egyébként én lettem volna az első komoly barátnő a társaságban, talán ez is súlyosbította a hozzáállásukat, nem tudom. Amúgy elég rosszul esett.

Azóta a társaságából szinte mindenkinek a párkapcsolat került első helyre (meg a felnőtt élet úgy általaban), szóval olyanok lettek, mint mi, sőt még olyanabbak. Az összejövetelek ritkábbak. Az utánam jövő barátnőkhöz már tanultak némi empátiát, és ha eleinte húzták is a szájukat a jöttükre, magukban tartották, hajlandóak voltak befogadni őket.

Nem szólok bele, hogy a férjem mikor és meddig megy el, érezze csak jól magát. Én azóta sem akarok odamenni, de ebből nincs semmi gond. A leghangosabb barátnő-ellenzőből lett a legnagyobb papucs, akit 8-ig enged el az asszony.