Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem vagyok megelégedve a kapcsolatunkkal, de szakítani se szeretnék?
Kicsit el vagyok keseredve, mert én több romantikát várnék el a barátomtól, illetve egy jópár dologban nem értünk egyet.
Egyáltalán nem az a romantikus tipus, sose szokott bókolni nekem, sőt, inkább kritizál, ha alkalma adódik, amiért rá is szóltam, hogy rosszul esik. Nincsenek ilyen romantikus pillanatai, hogy esetleg meglepne egy szál virággal vagy egy doboz bonbonnal, bármivel, legyen az anyagi vagy nem anyagi vonzatú. Egy ideig én gyakran megleptem őt ezzel-azzal, aminek úgy gondoltam, hogy örülne vagy épp szüksége volt rá, de így, hogy nem viszonozta sose, nem tudatosan, de elkezdtem leszokni erről.
Alig megyünk valahova, igazából a városon kívül nem nagyon mozdulunk ki. Most sikerült rávennem, hogy menjünk el Pestre csavarogni, megnézni a szebb helyeit, már 2 éve ígérgette nekem, hogy majd egyszer, de ő nagyon utálja Pestet, így mindig elhúzódott, mondta is, hogy többet nem megy fel soha, és ennek a kiruccanásnak a költségeit is elfelezzük.
Ha van is komolyabb programban részünk, túrázás vagy bármi, azokat mindig a baráti társasággal szervezzük, mert szerinte minél többen vagyunk, annál jobb, ez volt a válasza, amikor mondtam neki, hogy szeretnék kettesben is programokat csinálni, és egy kis energiát, vagy legalább érdeklődést mutasson effelé.
A másik, hogy borzasztóan odafigyel a pénzre, ő az a fajta ember, aki pénzből pénzt csinál, bizniszelgetések, miegymás, ami imponálónak hangzik, mert tesz a jövőért, tök jó, de vannak olyan hátulütői, amik nagyon ellenszenvesek, mint amikor képes elkérni párszáz forintot, vagy egy cigi árát, egyszer kivertem a balhét, mert felajánlottam, hogy menjünk el fagyizni, kifizette, a kocsiban pedig közölte velem, hogy megint jól lehúztam őt, ezt nekem kellett volna állni. Ez borzasztóan esett, nyílván ezek után odaadtam a fagyi árát, de én sose mondanék ilyet annak az embernek, akit szeretek, sőt, senkinek se. Én is hívtam már meg őt nem egyszer, eszembe se jutott volna a fejéhez vágni egy ilyen szöveget.
Ez nálam nagyon nincs megszokva, a környezetemben senki se volt ilyen smucig, én se vagyok az, se a családom, és borzasztóan kínos az egész. Már rossz szájízzel veszem, ha bármire is meghív, azok után, hogy azt mondja "Na, megint 6000-et elköltottem mekire basszameg" (nem mintha gyakran mekiznénk), úgy érzem, hogy sajnálja rá, ránk a pénzt, mert van annak jobb helye szerinte.
Semmi bajom nem lenne azzal, hogy odafigyel a költekezésre, sőt, az egy hatalmas pozitívum, de ő már átesett a ló túloldalára.
Szeretem őt, ő az első komolyabb kapcsolatom, tudom, hogy senki se tökéletes és mindenkinek vannak hibái, ezért is fogadtam el eddig olyannal, amilyen, de kezd egyre jobban bosszantani ez az egész. Nemsokára össze is szeretnénk költözni, és el se tudom képzelni milyen lesz akkor.
Szerintetek mit lehet ezzel kezdeni? Beszélgettem már vele ezekről, ha van problémám azt meg szoktam vele beszélni. Tanácstalan vagyok teljesen.
És elnézést az össze-vissza szövegeléstől, annyi minden jár a fejemben, hogy nagyon nehéz összeszedni a gondolataimat.
24/N
Ha nem akarsz szakítani, akkor drága kérdező maradj vele, szülj neki még 3 gyereket is, ő meg még az utolsó fityinged is szedje el, vagy még a levegővételért is kérjen pénzt. Persze hadd is csaljon meg több nővel, ne segítsen a kölykök körül SE te meg szenvedj!
Ha egyszer szereted jobban mint saját magadat, sőt mégcsak nem is becsülöd önmagad mást nem tudok írni.
További jó mártírkodást! 🤗
Szeretem őt, ő az első komolyabb kapcsolatom, tudom, hogy senki se tökéletes és mindenkinek vannak hibái,
Nem éltél még normális kapcsolatban, normális hapsival. Mit kéne jobban megbecsülnöd, hogy sóher és felhánytorgat mindent? Össze ne költözz vele!
Miért is nem akarsz szakítani? Első szerelem. Megpróbáltad, nem illetek össze. Nem kell itt leragadni, mert úgy 5 év múlva a fent említett gyerekeitekkel majd vered a fejed a falba, hogy hogy maradhattál egy ilyen idióta fszkalappal, ahelyett, hogy élted volna a fiatal életedet, barátnőkkel csavaroghattál volna Pesten, majd találkoztál volna olyannal, akivel összeilletek, aki megbecsül. Miért is akarod ezt még tovább erőltetni...?
Arra lennék kíváncsi hogy mit szeretsz rajta, de komolyan.
Miért szereted? ^^
Igazából jó kérdés, hogy miért szeretem.
Okos, jó humora van, megnyerő a személyisége és aranyos is tud lenni, ambíciózus (aminek az elég rossz oldalát írtam le, ami zavar, de egyébként ez is egy plusz pont lenne) Jó családból való, szeretem a baráti társaságát is. Figyelmes is tud lenni, szereti a macskákat, rendszerető :D hirtelen ezek jutottak eszembe.
Egy idióta vagyok tényleg, teljesen elveszi a eszemet, ami nem jó. De mostanában elgondolkodtam azon, hogy basszus, annyi sok más pasi van, már ha csak a közvetlen környezetemet nézem is, mint a munkatársakat, akik lehet, hogy ezeket a hiányosságokat pótolnák, de azok lehet, hogy amiket szeretek benne bennük nincs meg
Micsoda nem lenne meg bennük? Humor, céltudatosság, intelligencia, empátia, kedvesség?
A te partnered megjátssza olykor mennyire olyan aztán leveszi az álarcot egyre többször és kimutatja a foga fehérjét teljes mértékben. Tulajdonképpen egy nyűg vagy számára, azért nem akar kettesben programozni veled csak baráti társaságban, amiatt kellett könyörögni neki 2 évet, hogy menjen veled Bp-re és abból kifolyólag még a "Mekkit" is sajnálja. Nem rosszból kérdezem, de miért vagy ennyire vak? Nyilvánvaló hogy csak szex miatt van veled, még az sem biztos hogy hűséges hozzád. Fogalmam sincs mit látsz benne. Helyette inkább szexelhetnél vígan másokkal, vagy ismerkedhetnél és később lehetnél ezerszer jobb pasassal. Azért ennyire lenn ne legyen már a léc, jó? :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!